Nagyvilág

IPadet vett eladott veséjéből a kínai kamasz

Öt embert állítottak bíróság elé Dél-Kínában abban az ügyben, amelynek sértettje az illegálisan kivett veséjéért kapott pénzen egy iPhone-t és egy iPad-et vásárolt még tavaly áprilisban - jelentette a kínai média szombaton.

Az öt gyanúsítottat, köztük egy sebészt “szándékos sérülés okozásával” vádolja a Hunan tartományi Csencsou (Chenzhou) városi ügyészség. Az ötlet egy adósságokban úszó szerencsejátékos fejében fogant meg, aki arra gondolt, hogy komoly pénzre tehet szert, ha szervkereskedésbe kezd. Ho Vej (HeWei) ezért társát arra kérte, hogy találjon donorokat az interneten, az online csetszobákban. Ezzel egy időben egy műtőt is bérelt a helyi kórház urológiáján.

Az eset főszereplője, a 17 éves Vang (Wang) családnevű középiskolás fiatalember, aki 22 ezer jüanért (790 ezer forint) végül eladta egyik veséjét. Az üzleten beszervezői 220 ezer jüant (7,9 millió forint) kerestek, amit öten elosztottak. A pénzből még néhány egészségügyi asszisztens is kapott. Vang, miután anyjának nem tudott magyarázatot adni arra, miből vette a drága Apple-termékeket, és a műtét után problémái voltak, elmondta, hogy mi történt. A fiatalember azóta is veseelégtelenségben szenved, és állapota egyre romlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik