Külföld

Magányos terroristák foglyává válhat Európa

Bihari Ádám
Bihari Ádám

2012. 03. 23. 16:10

Nem járt mecsetbe a toulouse-i mészáros, Izraelben viszont megfordult. Önállóan működött, egyedül hozta döntéseit, de meghalni nem akart. Nem ő az első vérengző magányos farkas Európában.

Az elmúlt 10 napban egy 23 éves, átlagos anyagi körülmények között élő, olykor BMW-vel randalírozó egykori piti bűnöző Toulouse-ban lemészárolt hét embert, köztük három gyereket, akik közül a legidősebb is csak nyolcéves volt. Júliusban lesz egy éve, hogy egy kiegyensúlyozott anyagi háttérrel rendelkező, jólétben nevelkedett középkorú norvég 77 embert gyilkolt meg és 151-et megsebesített egy – mostani állás szerint – önállóan megszervezett és kivitelezett terrorakció sorozat során. Mohamed Merah a globális dizshád és az al-Kaida, Anders Behring Breivik pedig egy modern keresztes hadjárat zászlója alatt vonult harcba ártatlan, fegyvertelen civilek ellen.

terrorista (terrorista)
Mohamed Merah toulouse-i merényletek elkövetője

Mecsetbe nem, Izraelben viszont járt

Míg Breivik vélhetően önmagát képezte könyvekkel és az internet segítségével, ideológiai és gyakorlati téren is, addig Mohamed Merah az elmúlt években kétszer is járt az Afganisztán és Pakisztán közötti törzsi területeken, ahol az al-Kaida veteránjainak maradéka is tartózkodik és ahol még működnek a dzsihádista kiképzőtáborok. A francia titkosszolgálat szerint útjait is önállóan szervezte és nem használta a „hagyományos csatornákat” az utazáshoz. Mecsetbe sem járt, ami jócskán megnehezítette a francia titkosszolgálatok helyzetét.

Bár Merah a zsidó iskolák elleni támadás előtt már a látókörbe került, a titkosszolgálatok szerint semmilyen jel nem utalt arra, hogy ő lett volna a potenciális elkövető. “Amikor 2010-ben visszatért Afganisztánból, megnéztük, hogy mennyit ér meg. De nem találtunk semmit. Nem folytatott ideológiai tevékenységet, nem járt mecsetbe” – fejtegette Bernard Squarcini, a belső elhárítás (DCRI) vezetője a Le Monde-nak, aki “valami atipikus, irracionális és erőszakos dolognak” nevezte, hogy egy novemberben még ártalmatlannak ítélt személy pár hónap alatt, márciusra sorozatgyilkossá vedlett át. Az Európa legnagyobb zsidó és legnagyobb muszlim közösségének is otthont adó Franciaországban egyébként is igen érzékeny a téma, a nyomozóhatóságok talán nem véletlenül kutattak eleinte kifejezetten neonáci elkövető(k) után.

Nem akart öngyilkos merénylő lenni az önjáró löveg

A francia Le Monde csütörtökön közölt portréja szerint Merah nem volt tagja egyetlen jól ismert iszlamista terrorsejtnek sem. Radikalizálódásának körülményeiről egyelőre nincs hír, de közel-keleti utazásainak és piti bűnözőként letöltött börtönbüntetéseinek komoly szerepe lehet benne. A Le Monde információi szerint még izraeli pecsétet is találtak útlevelében. A CNN információi szerint 2010-ben őrizetbe vették Afganisztánban és hazaküldték Franciaországba, de tavaly augusztusban már újra Afganisztánban volt.

Visszatérése után novemberben a francia titkosszolgálatok ki is kérdezték a régióban tett utazásairól, de meggyőzte őket (többek közt általa készített fényképek segítségével is), hogy csak turistaként utazgatott az országban. Az amerikai repülési tiltólistára mindenesetre felkerült, egyetlen az Egyesült Államokba tartó járatra sem szálhatott fel.


A francia elitkommandó, a RAID megkezdi az akciót, majd elszállítják a sebesült kommandósokat

A 32 órás rendőrségi akció első felében a telefonos kapcsolattartás során a terrorista sok mindent elárult az akcióról. A beszélgetéseket a rendőrség végig rögzítette. 2 órával az akció előtt felhívta a France24 főszerkesztőjét is. Bár nem árulta el, hogy egyedül, vagy segítséggel követte-e el a gyilkosságokat, azt mindenképpen fontosnak tartotta kiemelni, hogy kapcsolatban állt az al-Kaidával. A terrorszervezet öngyilkos merényletre bíztató felhívását állítólag visszautasította, ám elfogadta, hogy egy „átfogó küldetés” keretében támadásokat hajt végre Franciaországban.

Profi fegyveres volt

Merah profin kezelte fegyvereit, pedig Franciaországban a fegyvertartás szigorú szabályozás alá esik, ez is alátámasztani látszik, hogy valamiféle kiképzésen mindenképpen részt vett (a francia hadseregbe is jelentkezett, de többször is visszautasították). Bár arról nincs információ, hogy hány lövést adott le a gyilkosságok helyszínein, de a fürdőszobából való kitörés során három rendőrt is megsebesített, egyiküket súlyosan, mielőtt fejlövést kapott és kiesett a fürdőszoba ablakán menekülés közben. Ezzel pedig elveszett a lehetőség, hogy megvizsgálják a terrorista motivációit és mentális állapotát.

A tervezést illetően sem látszik, hogy egyszerűen indulatból gyilkolt volna. Sűrűn lakott területen támadott, mindhárom alkalommal fényes nappal. Jól ismerte a környéket, ezt bizonyítja saját nyilatkozata is, mely szerint március 19-én hétfőn is egy katonát akart megölni, de elkésett, viszont tudott a környéken lévő zsidó iskoláról (amit a telefonon adott vallomásai során következetesen zsinagógának nevezett) és ezt választotta ki az új célpontnak. A meggyilkolt 8 éves kislány édesapja, az iskola igazgatója az izraeli Jediot Ahronot napilapnak úgy nyilatkozott, hogy mindössze a bejáratnál parkoló kisteherautó akadályozta meg a terroristát abban, hogy behatoljon az épület területére, ahol még több tucatnyi gyerek tartózkodott.

Filmre vette a gyilkosságokat

A gyilkosságokat Merah olyan GoPro kamerával rögzítette a Foreign Policy információi szerint, amilyenekkel például a bázisugrók és snowboardosok veszik fel manővereiket. Az apró kamera könnyedén rögzíthető a ruházatra. A terrorista által készített felvételeket a rendőrség megtalálta Mohamed Merah lakásán. A hatóságok szerint “szélsőségesen erőszakos” képek szerepelnek a felvételen.

Annyit elárultak, hogy a terrorista első áldozatának azt mondta, mielőtt végzett vele: “Gyilkolod a testvéreimet, én pedig megöllek téged!”. A két katona meggyilkolásakor „Allahú akbár” (Allah a hatalmas) kiáltással hagyta el a helyszínt. A zsidó iskola előtti gyerekgyilkosságokkal kapcsolatban a hatóságok csak annyit közöltek, arról is készültek felvételek. A kamera Merah testére volt erősítve. A terrorista a tárgyalások során azt állította, feltette az internetre a felvételeket, de erre egyelőre nem találtak bizonyítékot.

A dzsihád és a keresztes hadjárat eszközei a modern korban

Breivik és Mohamed Merah egymással teljesen ellentétes célokért gyilkolt halomra civileket (és fegyvertelen katonákat), de véres akcióik a modern terrorizmus fejlődésének releváns példái. A 9/11-es támadások óta a nyugati világban elkövetett terrortámadások már csak laza szálon kötődtek az al-Kaidához. A madridi vonat- és a londoni metrórobbantásokat olyan sejtek követték el, melyek vagy csak laza, vagy semmilyen szintű kapcsolattal nem rendelkeztek az al-Kaida pakisztáni, afganisztáni keménymagjához. Ők azonban még csoportban cselekedtek.

A frankfurti reptéren 2011 márciusában lövöldöző, két amerikai katonát meggyilkoló Arid Uka, az amerikai Fort Hood támaszponton 16 katona életét kioltó merénylő Nidal Malik Hasszán, Anders Breivik és Mohamed Merah viszont már nem. Az interneten terjedő bomba-receptkönyvek, a Breivik által jegyzett terrorista kézikönyv, a 2083 viszont már a radikalizálódó ifjúság kezébe adják a fegyvert, legyenek akár a szélsőséges iszlám képviselői, vagy a modern nyugat-európai szélsőjobboldal keresztesei.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.