Nagyvilág

Fellegi szerint közeledtek az álláspontok az IMF-fel

Közeledett Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) álláspontja abban, hogy az egyeztetés fókuszában a gazdasági-pénzügyi kérdéseknek kell állniuk - mondta az MTI-nek pénteken Washingtonban Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, aki az elmúlt két nap folyamán az amerikai fővárosban informális megbeszéléseket folytatott az IMF illetékeseivel.

A nemzetközi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az IMF-nél Reza Moghadammal, az IMF európai főosztályának igazgatójával, Willy Kiekens-szel, az IMF igazgatótanácsának tagjával és Christoph Rosenberggel, az IMF magyarországi tárgyalódelegációjának vezetőjével találkozott. Az egyeztetés arról folyt, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet majd elkezdeni a tárgyalásokat az elővigyázatossági hitel-megállapodásról.

“Most, hogy egy kör lezárult az Európai Unióval folytatott egyeztetések során a kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban, eljött az idő, hogy egyrészt azokkal a témákkal foglalkozzunk, amelyek túlmutatnak a kötelezettségszegési eljárás keretein, másrészt pedig, hogy ki tudjuk terjeszteni az egyeztetést azokra az intézményekre, amelyek nem részesei a kötelezettségszegési eljárásoknak, így az IMF-re és az Európai Központi Bankra” – hangsúlyozta Fellegi Tamás.

“Az álláspontok jelentősen közeledtek. Azt tudom mondani, hogy feltétlen az egyetértés közöttünk abban, hogy egy gazdasági-pénzügyi csomagról folynak az egyeztetések, annak az előkészítéséről van szó, tehát az IMF sem érdekelt semmilyen olyan politikai természetű feltételrendszerben, ami akadályozza, hogy a tárgyalások a gazdasági-pénzügyi kérdésekben elkezdődjenek. Természetesen ez a mi álláspontunk” – mondta a miniszter.

“Mi azt gondoljuk, hogy a feleknek egyértelműen a gazdasági, a gazdasági-kormányzási kérdésekre kell koncentrálniuk, és a jelen helyzetben úgy ítéljük meg, hogy a szükséges kompromisszumos lépések a kötelezettségszegéssel kapcsolatban megtörténtek, tehát a mi részünkről nincs akadálya annak, hogy a tárgyalások elkezdődjenek” – mondta Fellegi Tamás.

“Abszolút bízom a megoldásban. A magyar kormány elkötelezett, ezt világossá tettük az elmúlt időszakban, Magyarország nem húzza az időt, nem játszik ‘török kártyát’, ahogy itt, Washingtonban fogalmaznak, hanem teljesen egyértelműen arra törekszik, hogy a tárgyalások minél hamarabb elkezdődjenek és sikeresen végződjenek. Ez a piac érdeke, ez az ország érdeke, ez a lakosság, ez a magyar emberek érdeke” – hangsúlyozta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter.

A “török kártya” kifejezés arra utal, hogy a török kormány korábban IMF-egyezmény lehetőségének lebegtetésével igyekezett javítani az ország tőkepiaci megítélésén, de hivatalosan sosem kérte a tárgyalások megkezdését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik