Nagyvilág

Berlusconi utódja lehet az eurócsoport főnöke

Mario Monti olasz kormányfőt a színfalak mögött győzködik, hogy vállalja az eurócsoport elnöki posztját.

Mario Monti olasz kormányfőt a színfalak mögött győzködik, hogy vállalja az eurócsoport elnöki posztját, amikor a tisztség jelenlegi betöltője, Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök idén júniusban távozik e tisztségből – írja keddi számában a Le Monde című francia napilap.

A Le Monde szerint az utódlás kérdése megosztja az eurózóna északi, illetve déli országait. Az északiak – Németországgal az élükön – a lehető leggyorsabban, még március vége előtt szeretnék rendezni az ügyet. Ők olyan személyiséget keresnek, aki képes az eddigi megszorítások és reformok továbbvitelének felügyeletére, aki megnyugtatja a piacokat. A “tripla A” – azaz a legjobb – adósbesorolással rendelkező északi államoknak már meg is van a saját jelöltjük: Jyrki Katainen finn kormányfő, volt pénzügyminiszter. 

Csakhogy a déli eurózónatagok hallani sem akarnak róla, mert az adósságválság kezdete óta Finnország egyike volt a bajba került déli államokkal szemben a legkeményebb álláspontot hirdető európai országoknak. Márpedig ez a hajthatatlanság félelmet kelt azokban, akik (mint például a spanyolok vagy az olaszok) azt szorgalmazzák, hogy a megszorításokkal ne öljék meg a gazdasági növekedést. A délieknek egyelőre nincs saját, a többiek számára is elfogadható jelöltjük: az ugyanis nyilvánvaló, hogy az illető nem jöhet olyan országból, amely maga is pénzügyi segélyen él (mint például Görögország vagy Portugália.)  Mario Monti viszont alkalmas jelölt lehetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik