Nagyvilág

Bennégett a mecsetben egy imám

Lángba borította Brüsszel egyik mecsetét hétfő este egy férfi, a merényletben életét vesztette a szentély síita imámja.

A merénylő egy benzines palackot hajított a belga főváros Anderlecht nevű negyedében lévő muzulmán templomra. Az épületben jelentős károk keletkeztek, szinte teljes egészében a tűz martaléka lett. A 46 éves síita pap, 4 gyermek apja füstmérgezésben halt meg. Könnyebben megsebesült egy másik ember, aki az imámmal megpróbálta eloltani a felcsapó lángokat.

A gyújtogatót a rendőrség a helyszínen elfogta. Egyelőre nem közölték a nevét, mondván, hogy a nyomozás még csak kezdeti szakaszában tart. Az elkövető szándékához nem fér kétség, több szemtanú is látta, amint a Molotov-koktélt a mecsetre hajítja.A belgiumi síita közösség arra gyanakszik, hogy szunnita szalafisták állnak a merénylet mögött, és mint hangoztatják, erre több, bizonyítékértékű jel is mutat. Isabelle Praile, a síiták érdekvédelmi szervének képviselője emlékeztetett rá: néhány éve egy időre rendőri védelem alá helyezték a mecsetet, mert szalafisták veszélyeztették az épületet.

Brüsszelnek ebben a nyugati kerületében sok bevándorló, főként muzulmán él. A Rida nevű mecset a legjelentősebb a Brüsszelben és környékén épített négy síita mecset közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik