Nagyvilág

Már Marylandben is házasodhatnak a melegek

Maryland lehet a nyolcadik amerikai állam, amelyben engedélyezik az azonos neműek házasságát, miután Martin O' Malley kormányzó csütörtökön aláírta az erre vonatkozó törvényt.

Az új jogszabály védi az állam összes lakójának “emberi méltóságát”, beleértve a melegeket és a leszbikusokat is – jelentette ki a demokrata kormányzó. A törvény nyáron lép életbe, amennyiben egy bírósági ítélet nem helyezi hatályon kívül. A homoszexuális házasságok ellenzői előre kilátásba helyezték, hogy az ügyben népszavazás kiírást fogják kezdeményezni.

Az amerikai államok túlnyomó többsége nem ismeri el sem az azonos neműek bejegyzett élettársi viszonyát, sem a házasságukat. A homoszexuális párok frigyre lépését eddig mindössze hét államban – az északnyugati Washingtonban, New Yorkban, Connecticutban, Massachusettsben, Iowában, New Hampshire-ben és Vermontban, valamint a szövetségi területen fekvő amerikai fővárosban engedélyezték. További öt államban  – Delaware-ben, Hawaiin, Illinois-ban, New Jerseyben és Rhode Islandben – létezik az élettársi viszonynak megfelelő “polgári unió”.

Tizenkét államban viszont – köztük Hawaii-n, Minnesotában és Kaliforniában – bírósági úton próbálják meg visszavonatni az érvényben lévő tilalmat vagy házasság rangjára emeltetni a “polgári uniót”. Maine-ben a melegházasságok hívei annak érdekében tesznek erőfeszítéseket, hogy az intézményről, amelyet 2009-ben leszavaztak, novemberben újabb voksolás dönthessen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik