Nagyvilág

Izrael elutasította az Iránnal folytatott tárgyalások felújítását

Elutasította az Iránnal nukleáris programjáról folytatott nemzetközi tárgyalások felújítását Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

“(Irán) ugyanazt tehetné, amit korábban is tett, vagyis folytathatná és kihasználhatná ezeket a tárgyalásokat, ahogy a múltban is tette, hogy félrevezessen és késedelmet okozzon annak érdekében, hogy folytathassa nukleáris programját és hogy elérje a nukleáris célvonalat” – jelentette ki a Washingtonba készülő izraeli kormányfő a Stephen Harper kanadai miniszterelnökkel folytatott tárgyalásai után megtartott sajtótájékoztatóján.

“Úgy gondolom, hogy a nemzetközi közösségnek nem kellene beleesni ebbe a csapdába” – hangsúlyozta Netanjahu.

Netanjahu felhívta a figyelmet, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez. Az izraeli miniszterelnök kijelentette: meg akarja őrizni a zsidó állam manőverezési szabadságát, és “nem húz vörös vonalakat” az Egyesült Államok elé a katonai akcióval kapcsolatban.

Netanjahu, akit Barack Obama amerikai elnök hétfőn fogad a Fehér Házban, ottawai sajtótájékoztatóján megismételte az Iránnal kapcsolatos izraeli követeléseket: azt, hogy az iszlám köztársaság Kúmban számolja fel a földalatti nukleáris létesítményét, hagyjon fel az urándúsítással és szabaduljon meg minden dúsított anyagtól, attól eltekintve, amit gyógyászati izotópként vagy nukleáris erőművekben tudna felhasználni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik