Nagyvilág

Hajóhorgony vágta el az internettől Kelet-Afrikát

Milliók szenvednek a lassú internetelérésétől Afrika keleti részén, miután két héten belül négy tengeralatti netkábel is elszakadt.

A helyzet szombaton vált különösen súlyossá, miután a kenyai Mombasa kikötőjénél egy rossz helyen horgonyt eresztő hajónak sikerült eltalálnia a Teams nevű optikai kábelt – közölte a Wall Street Journal (WSJ). Az érintett kábel akkor már napok óta a szokásos forgalom többszörösét bonyolította, mivel arra irányították át három másik netkábel forgalmát, amelyek február 17-én szakadtak el a Vörös-tenger alatt – közölte a lappal a kábeleket üzemelő egyik társaság vezetője.

A Vörös-tengeren áthaladó optikai kábelek mind egyszerre szakadtak el, nagyjából kétszáz méteres mélységben, a nyílt tengeren – közölte Chris Wood a WSJ-vel. A férfi szerint elképzelhető, hogy egy arra haladó hajó szakította el a kábeleket, amelyek javítása három hétig is eltarthat. A négy kábelen összesen több ezer gigabyte-nyi adat halad át másodpercenként – írta az amerikai gazdasági lap.

A mombasai kikötőben elvágott kábel megjavítása akár két hétig is eltarthat – közölte a BBC. Addig is legalább kilenc ország internetezői kénytelenek lesznek elviselni az akadozó és lassú netszolgáltatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik