Nagyvilág

Obama győzne, ha most lenne az elnökválasztás

Az amerikai elnök támogatottsága újra elérte az ötven százalékot. Utoljára Oszama bin Laden megölése után szerették ennyire hazájában.

A CNN és az ORC International közös közvélemény-kutatása szerint Barack Obama nemcsak jobban áll, mint az elmúlt nyolc hónapban bármikor, de ha ma tartanák a választást, le tudná győzni a republikánusok bármelyik elnökjelölt-aspiránsát.

A The New York Times és a CBS által közösen elvégeztetett felmérés szerint az elnök támogatottsága a fogyasztói bizalom erősödésével nőtt, köszönhetően a javuló munkapiaci helyzetnek, a tőzsdeindex emelkedésének és növekvő keresletnek.

A CNN/ORC-tanulmány szerint a republikánusok elvesztették a politikai lelkesedés terén mért előnyüket (most mindkét párt támogatóinak 51 százaléka lenne kész szavazni), s már “csak” a megkérdezettek 60 százaléka gondolja úgy, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok, ami 15 százalékos javulást jelent november óta.

Obama támogatottsága legutóbb tavaly májusban és rövid ideig – Oszama bin Laden likvidálását követően – érte el az 50 százalékot. Az elnök népszerűségi mutatójának javulása a múlt hónap óta 3, november óta pedig 6 százalékpontos.

A független szavazók többségének támogatása most Obama felé billen. A elnök, ha most tartanák a választást Mitt Romney volt massachusettsi kormányzót 51:46, Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátort és Ron Paul texasi képviselőt egyaránt 52:45, Newt Gingrich volt képviselőházi elnököt pedig 55:42 százalékos arányban győzné le.

A CNN/ORC szerint az amerikaiak 48, a The New York Times és a CBS szerint pedig a 43 százaléka van rossz véleménnyel Obama teljesítményéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik