Nagyvilág

Hatékony az Irán elleni fellépés

Egy vezető amerikai diplomata elégedett az Irán elleni szankciók hatásával. Oroszország viszont aggódik.

Hatnak az Irán elleni nemzetközi büntetőintézkedések Dennis Ross egykori vezető amerikai diplomata megítélése szerint, aki ennek jeleként értékeli, hogy az iráni fizetőeszköz értéke felére esett az elmúlt hat hétben. Barack Obama amerikai elnök volt tanácsadója – aki jelenleg egy közel-keleti politikát kutató washingtoni intézetet irányít – a Háárec című izraeli lapnak adott, szerdán közölt terjedelmes interjújában utalt arra is, hogy az európaiak is bejelentették jövőbeni csatlakozásukat az olajbojkotthoz, s a kínaiak is (akik nem csatlakoztak a büntetőintézkedésekhez) felére csökkentették az energiahordozó vásárlását, s keményen alkudnak.

India, amely ugyancsak elutasítja Irán bojkottját, olajvásárlásainak csaknem feléért rúpiával fizet, ami azt jelenti,hogy Irán ezért cserébe csak Indiából szerezhet be árukat.

Erős nyomás

Mihelyt az irániak érzékelni fogják, hogy megfelelő nyomás alatt állnak, keresni fogják, hogyan csökkenthetnék azt – mondta Ross az izraeli napilapnak, hozzáfűzve, hogy a Teheránra nehezedő nyomás már most is minden korábbinál nagyobb.

Az Irán elleni esetleges katonai csapásról folytatott egyre harsányabb vita kapcsán az egykori vezető amerikai diplomata emlékeztetett arra, hogy az amerikai elnök – aki február 7-én újabb, Iránt sújtó szankciókról szóló rendeletet írt alá, az izraeli követelésekre válaszul – semmilyen megoldást nem zárt ki, de előnyben részesíti a diplomáciát. Azt akarja, hogy az hozzon eredményeket, s hogy Izrael is így tegyen. Az izraeli álláspont az volt, hogy azt akarják elérni: a világ legyen Irán ellen, nem pedig Izrael Irán ellen – emlékeztetett az amerikai Közel-Kelet-szakértő.

Oroszország aggódik

A Perzsa-öböl térségében az amerikai és a NATO haditengerészeti erők jelenlétének erősítése élezi az Irán körül kialakult feszültséget – jelentette ki szerdán Vlagyimir Komojedov, az orosz alsóház, az Állami Duma védelmi bizottságának elnöke Moszkvában akkreditált katonai attasék előtt.

A szokásos újévi találkozón Komojedov elmondta: Moszkva számításai szerint az amerikai hadihajókon 450 rakétát helyeztek el. NATO-országok is részt vesznek ebben a műveletben – tette hozzá. A bizottsági elnök helyzetértékelése szerint a térségben “már nem csak puskaporos a levegő”, a helyzet kezd robbanásveszélyessé válni az amerikai és NATO hadihajók miatt, s ez “egyre valószínűbbé teszi egy konfliktus kitörését”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik