Nagyvilág

Potyognak az orosz vadászrepülők

Az egyik hajtómű leállása miatt lezuhant egy Szu-24M vadászbombázó Cseljabinszk térségében. Mivel ez már nem az első eset, a katonai illetékesek nyomozást indítottak az ügyben.

Gyakorlórepülés közben zuhant le kedd este Oroszországban egy modernizált Szu-24-es (NATO-besorolási neve: Fencer) vadászbombázó. A harci gép Cseljabinszktól 95 kilométerre egy tóba csapódott. A két pilótának még idejében sikerült katapultálnia, így emberéletben nem esett kár.

Az első jelentések szerint a 36 millió dollárt érő katonai repülő balesetét a két hajtómű egyikének váratlan leállása okozta. A gép nem volt felszerelve harci eszközökkel.

Az eset kapcsán az orosz katonai nyomozó hivatal nyomozást rendelt el, mivel az elmúlt négy hónap során ez már a harmadik olyan szerencsétlenség, mely során Szu-24M típusú gép szenvedett balesetet.

A múlt év októberében egy gép az Amur térségében vétette el a leszállást, megpördült és kigyulladt – a tűzben mindkét pilóta szörnyethalt. Az okok máig tisztázatlanok. Decemberben egy volgográdi katonai reptéren történt hasonló eset, ahol szintén leszállás közben robbant fel egy modernizált Szuhoj. Az utóbbi esetben a pilótáknak még idejében sikerült katapultálniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik