Nagyvilág

Meghalt Whitney Houston

Meghalt Whitney Houston amerikai énekesnő - jelentették be hivatalosan helyi idő szerint szombaton Los Angelesben.

A többszörös Grammy-díjas dívára a Los Angeles-i Beverly Hilton szállóban, szobájában tetsőre talált rá élettelenül nem sokkal délután 4 óra előtt. Mentőt hívtak hozzá, megpróbálták újraéleszteni, sikertelenül.

A Beverly Hills-i rendőrség részéről nyilatkozó Mark Rosen szerint idegenkezűségnek nem látszik nyoma, bár még csak a halottkémi vizsgálat elején tartanak.

Whitney Houston 48 éves volt. Többször volt alkohol- és drogelvonókúrán.

Hosszú éveken át küszködött a droggal, 2009 vége felé úgy tűnt, sikerül győzedelmeskednie, ám 2010-ben világkörüli turnéjának több koncertje kudarcba fúlt: Londonban nem kapott levegőt, Párizsban légzőszervi fertőzés miatt kórházba is került, és több koncert elmaradt.

Az énekesnő több mint 170 millió lemezt adott el. A CNN beszámolója szerint az amerikai zenészvilágot is sokkolta a hír. Aretha Franklin, Dolly Parton és Quincy Jones is megrendülten nyilatkozott a tragédia kapcsán.

Lionel Richie úgy fogalmazott, hogy Whitney Houston volt az egyik legjobb, “dalainak varázslatos hangzása volt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik