Nagyvilág

Helikopterről lövik az embereket Homszban

A szíriai belső konfliktus kezdete óta csütörtökön először vetettek be harci helikoptereket a kormányerők Homsz városban az ellenzéki erők ellen - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.

Az államfő lemondását követelő mozgalom egyik központjának számító város több lakónegyedét is aknavetővel lőtte a hadsereg. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint egy nap alatt 57 embert öltek meg a robbanások, közülük 36-an Bab Amro negyedben vesztették életüket. A hadsereg hatodik napja a legerőszakosabb eszközöket is alkalmazva igyekszik visszafoglalni a várost az ellenzéktől. A harci helikopterek bevetéséről szóló hírt kormányforrások nem erősítették meg.

Az ellenzék legfontosabb irányzatait tömörítő Szíriai Nemzeti Tanács ülést tartott csütörtökön Katarban a legújabb fejleményekről, és arról, hogy miként lehetne segítséget nyújtani a felkelőknek. A február 15-én lejáró tanácselnöki megbízatás megújításáról nem volt szó – mondta el az egyik tag.

A líbiai kormány bejelentette csütörtökön, hogy kiutasította Szíria diplomáciai képviselőit, akiknek 72 órán belül el kell hagyniuk az észak-afrikai országot. A saját forradalmát megnyerő líbiai nép csakis az elnyomott szíriai nép mellett állhat – hangsúlyozta a tripoli külügyminisztérium.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik