Nagyvilág

Három tiltakozó gyújtotta fel magát

Három tibeti gyújtotta fel magát, tiltakozva a kínai uralom ellen - jelentette vasárnap az amerikai székhelyű Szabad Ázsia Rádió (SZÁR).

A híradás szerint az újabb önégetések pénteken történtek a délnyugat-kínai Szecsuan (Sichuan) tartománybeli Szöta (Seda) megyében. A három áldozat egyike a helyszínen életét vesztette, míg a két másik súlyos sérüléseket szenvedett. Mindhárman Tibet önállóságát és a száműzetésben élő dalai láma visszatérését követelték.

A megyei hatóságok egyik illetékese cáfolta, hogy ez megtörtént volna.

Amennyiben hiteles a SZÁR jelentése, az elmúlt 11 hónap alatt már legalább 19 tibeti gyújtotta fel magát, és 13-án közülük meghaltak. Többnyire tibeti szerzetesek voltak az áldozatok.

Kína állítása szerint “békésen szabadította fel” Tibetet 1951-ben, és az elszigetelt, szegény régió gazdasági fejlődéséhez pénzügyileg hozzájárulva javított a tibetiek sorsán. Számos tibeti azonban nem viseli el, amit ők a többségi “hanok” (kínaiak) növekvő befolyásának neveznek, sem pedig a vallásuk és kultúrájuk elnyomását. Peking “terroristáknak” tartja az önégetőket, s azzal vádolja a tibeti szakadár erőket, hogy szítják a gyűlölködés az ott élők között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik