Nagyvilág

Megdobálták az ENSZ-főtitkárt

Cipőkkel és kövekkel dobálták meg Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár gépkocsioszlopát, amikor a Gázai övezetbe lépett.

A Hamász radikális palesztin szervezet ellenőrzése alatt álló övezetben az Erez átkelőnél mintegy ötvenen gyűltek össze azt nehezményezve, hogy az ENSZ képtelen elérni a Gáza köré vont izraeli blokád felszámolását.

Kifogásolták azt is, hogy a főtitkár gázai programjába nem illesztettek be találkozót a bebörtönzött palesztinok hozzátartozóival. Jelenleg mintegy 7 ezer palesztin van izraeli fogságban, és 2006 óta nem találkozhattak családtagjaikkal.

Az inzultusnak nem volt következménye, a konvoj folytatta útját  Hán-Júnisz felé, ahol Ban Ki Mun egy iskolát látogat meg.
Ban Ki Mun ezzel befejezi a térségben tett háromnapos látogatását, amelynek fő célja az volt, hogy rávegye a palesztin és az izraeli felet a “puhatolózó” jellegű tárgyalások folytatására.

A múlt havi egyeztetéseken egyebek között a leendő palesztin állam  határvonalának kijelölésére tettek kísérletet Ammánban a közel-keleti kvartett (Egyesült Államok, Oroszország, ENSZ, EU) égisze alatt, de eredmény nélkül. Emellett a világszervezet első embere nyomatékosan kérte, hogy Izrael ne folytassa a palesztin területeken lévő zsidó telepek bővítését, mert ez hátráltatja a békefolyamatot.

Az ENSZ főtitkára nem tárgyal a Hamász vezetőivel, mert a szervezetet a nemzetközi közösség bojkottálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik