Nagyvilág

Nőhet a görög segélycsomag

Görögországnak a tervezettnél 15 milliárd euróval több támogatásra van szüksége, a következő segélycsomagban így összesen 145 milliárd eurót kell elhelyezni a nemzetközi hitelezők Athénban tárgyaló küldöttsége szerint - írta a Der Spiegel című német hetilap online kiadása szombaton.

Az Európai Unió (EU), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) trojkának nevezett hármasának képviselői alig néhány napja érkeztek ismét a görög fővárosba, hogy megvizsgálják a reformok állását. Tapasztalataik szerint a gazdasági válság mélyülése miatt 15 milliárd euróval nőtt a finanszírozási szükséglet tavaly október óta, amikor a nemzetközi szervezetek döntést hoztak a 130 milliárd eurós második görög mentőcsomag összeállításáról. Az időközben keletkezett lyukat nem lehet magánhitelezői forrásból származó eszközökkel befoltozni – vélik a küldöttségben a Spiegel szerint.

Közben a német kormánykoalíció pártjaiban egyre növekszik az ellenállás Görögország támogatásának folytatásával szemben. “Nincs több pénz, ha leállnak a reformok” – foglalta össze a bajor CSU véleményét Horst Seehofer, a párt elnöke. “Nem kaphat több segítséget Görögország, ha nem hajtják végre a tervezett reformokat” – tette hozzá. Rainer Brüderle, a liberális FDP parlamenti frakcióvezetője a Spiegelnek azt mondta: “a szolidaritás nem egyirányú utca”, az EU-nak hajthatatlannak kell maradni és “ki kell követelni a szükséges szerkezeti átalakításokat.”

A Financial Times szerint vannak, akik még tovább mennek, a brit gazdasági lap szombaton azt írta, hogy a német kormány szeretné, ha Görögország a következő segélycsomag fejében átadná az adóztatással és a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos döntések feletti szuverenitását egy euróövezeti “költségvetési biztosnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik