Nagyvilág

Közösségi oldalakat akar megfigyelés alá vonni az FBI

Internetes közösségi hálózatokról szerzett információk felhasználásával akar korai előrejelző rendszert kiépíteni az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

Az FBI honlapján január 19-én megjelent felhívásban a hatóság stratégiai információs és műveleti központja olyan közösségi média-alkalmazás kifejlesztésére hirdet pályázatot, amely az interneten szabadon hozzáférhető információk összegyűjtésével és rendszerezésével segítené a rendőrök munkáját – írta honlapján a BBC brit közszolgálati médium csütörtökön.

A rendszerrel szemben támasztott követelmények közé tartozik a Facebookon és a Twitteren megjelent üzenetek összegyűjtése és kereshetővé tétele, az idegen nyelvű posztok angolra fordítása, a terrorizmussal kapcsolatos információk rendszerezése, valamint a különböző szintű fenyegetések Google vagy Yahoo Maps térképeken való elhelyezése.

Az FBI szerint az információkat a gyanús személyek cselekedeteinek előrejelzésére, a rendészeti szerveket tudatosan félrevezetők lefülelésére és bűnözői csoportok gyengeségeinek feltérképezésére akarják használni.

A pályázat kiírására három héttel azután került sor, hogy az amerikai belbiztonsági minisztérium jelentést adott ki a közösségi hálózatok megfigyeléséről. A jelentés szerint a hálózatokon szabadon hozzáférhető információk felhasználása jogszerű, mivel azokat “önkéntesen hozzák létre, és a közzétételt megelőzően a felhasználónak lehetősége volt az információközlés megtagadására”.

Civil szervezetek ugyanakkor aggodalmaiknak adtak hangot a tervezett megfigyelésekkel kapcsolatban. A londoni Privacy International jogvédő csoport arra hívta fel a figyelmet, hogy egy gyanús személy közösségi oldalakon való követése óhatatlanul is több tucat ártatlan ember megfigyeléséhez vezetne, az így begyűjtött rengeteg személyes információ döntő része pedig valószínűleg teljesen feleslegesnek bizonyulna a nyomozások során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik