Nagyvilág

Izrael is Kína felé nyitna

Az izraeli miniszterelnök azt tervezi, hogy "drámai mértékben" bővíti az izraeli-kínai diplomáciai kapcsolatokat, ideértve Peking esetleges szerepvállalását a közel-keleti diplomáciában.

Benjámin Netanjahu azon az ünnepségen beszélt erről, amelyet kedden tartottak izraeli és kínai diplomaták részvételével a két ország közötti kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából.

Netanjahu úgy vélte, hogy a kétoldalú kapcsolatokban rejlő lehetőségeket alig használták ki. “Nincs kétségem afelől, hogy a következő években drámai mértékben bővülnek ezek a kapcsolatok” – fogalmazott a miniszterelnök.

Az izraeli kormány becslése szerint a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly mintegy 8 milliárd dollár volt, míg 2010-ben 6,7 milliárd.

Netanjahu kijelentette azt is, hogy szeretné, ha Pekingben szerepet játszana az izraeli és a palesztin fél közötti diplomáciai tevékenységben. Kína korábban az önálló államiság megteremtéséért folyó palesztin harc egyik fő támogatója volt, de miután felvette a kapcsolatokat Izraellel, jóval visszafogottabbá vált.

“Úgy gondolom, hogy együtt tudunk dolgozni a közel-keleti béke biztosításával összefüggő kihívások kezelésében” – mondta az izraeli kormányfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik