Nagyvilág

IMF – A kőolaj ára 20-30 százalékkal nőhet az iráni olajexport leállására

A nyersolaj világpiaci ára 20-30 százalékkal emelkedhet a jelenlegi szintről abban az esetben, ha Irán leállítaná az energiahordozó exportját az amerikai és az európai uniós szankciók miatt.

A szervezet szerint a világon ötödik legnagyobb olajtermelő Irán olajkivitelének a leállása miatt napi 1,5 millió hordó nyersolaj esne ki a piacokról, nagyjából ugyanannyi, mint amennyi a múlt év elején kirobbant líbiai polgárháború idején, és aminek a hatására akkor 100 dollár fölé ugrott a nyersolaj ára.

Teherán korábban kilátásba helyezte, hogy olajexportját sújtó büntető intézkedések esetén lezárja a Hormuzi-szorost, amelyen keresztül a perzsa-öböli országok olajának nagy részét szállítják.

Az Európai Unió hétfőn döntött úgy, hogy július 1-jéig úgynevezett késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen, a teheráni központi bankot pedig szankció alá helyezi, hogy a teheráni rezsim ne tudja finanszírozni – Nyugat-Európa és az Egyesült Államok által katonai célúnak minősített – nukleáris programját.

Röviddel 17.30 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 14 cent emelkedéssel 110,17 dolláron állt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik