Nagyvilág

“Kötelességük kivégezni a zsarnokot”

Tüntetők tízezrei követelték Ali Abdalláh Száleh távozó jemeni elnök kivégzését, akit egy új törvény véd a felelősségre vonástól.

Tízezrek tüntettek vasárnap Jemen fővárosában, Szanaában a távozó államfő kivégzését követelve, egy nappal azután, hogy a jemeni parlament törvényben mentette fel Szálehet az ellenzéki tüntetők megölése miatti büntetőjogi felelősségre vonás alól. A politikus eközben Ománba utazott, miután beszédben búcsút mondott, és arra kérte honfitársait, hogy bocsássák meg a 33 éves uralma alatt elkövetett hibáit.

A döntéssel elégedetlen tüntetők vasárnap azt skandálták, hogy “kötelességük kivégezni a zsarnokot… a jemeni nép döntött, Szálehet ki kell végezni”. A menet a Változás teréről indult, ahol közel egy éve táboroznak az elnök távozását követelők. “A képviselőknek: nincs mentesség a mi vérünk árán” – volt olvasható egy transzparensen. A tüntetők az amerikai nagykövetség felé próbálták venni az irányt, de a biztonsági erők meggátolták ezt.

Az amerikai külügyminisztérium vasárnap megerősítette, hogy engedélyezték Száleh beutazását, aki gyógykezelésre utazik az Egyesült Államokba. Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú kormányzati tisztviselő közölte, hogy a távozó jemeni elnök várhatóan a jövő héten érkezik New Yorkba, s legkésőbb február végéig tartózkodik az Egyesült Államokban.

A parlament ugyancsak elfogadta szombaton az egyetlen induló, Abed Rabbo Manszúr Hádi alelnök jelölését a február 21-ére kiírt elnökválasztásra. A törvény elfogadását egy tavaly novemberben aláírt terv irányozta elő, amelynek értelmében Száleh távozik a hatalomból, cserébe pedig ő és munkatársai büntetlenséget kapnak. Száleh felmentése a felelősségre vonás alól része annak a tervnek, amelyet a Perzsa-öbölbeli arab országok dolgoztak ki a jemeni belpolitikai válság rendezésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik