Nagyvilág

Exfelesége tehet keresztbe az elnökjelöltnek

Gingrichet "megdöbbentette", hogy exfelesége vádjairól kérdezték az elnökjelölti vitán

Indulatosan utasította vissza  Newt Gingrich a CNN műsorvezetőjének a republikánus elnökaspiránsok csütörtökön éjjeli vitáján neki feltett nyitókérdését, amelyben a műsorvezető arra kérte, hogy kommentálja exfeleségének azt az állítását, miszerint a politikus nyitott házasságban akart élni.

Felháborodott

“Úgy gondolom, hogy a média romboló, rosszindulatú és negatív jellege megnehezíti ennek az országnak a kormányzását. Megdöbbent, hogy egy, az elnökségről szóló vita egy ilyen témával kezdődik” – mondta Gingrich, aki “hamisnak” nevezte az ellene felhozott vádakat és “megvetendőnek” az elitmédia ezekkel kapcsolatos viselkedését. A téma felvetése igen kényes húrokat pengetett meg, mert ez volt az utolsó tévévita a konzervatív és mélyen vallásos Dél-Karolinában szombaton megtartandó republikánus előválasztás előtt.

Az erőpróba jelentősége, hogy az elmúlt több mint három évtizedben csak olyan politikus tudta megszerezni a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségét, aki képes volt nyerni Dél-Karolinában. Gingrich, aki korábban kijelentette, hogy a párt konzervatívjai számára a szombati erőpróba jelenti az utolsó esélyt, hogy megállítsák Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó diadalmenetét, csütörtökön elnyerte a további versenytől visszalépő Rick Perry texasi kormányzó támogatását.

Csalta, majd elhagyta

Ezért is érintette különösen érzékenyen, hogy az ABC News csatorna éppen ezen a napon tűzte műsorára a második exfeleségével készített interjút, amelyben Marianne Gingrich elmondta, hogy a férje hat éven át csalta, majd súlyos betegen hagyta ott őt. A volt hitves szerint Gingrichnek a kampány során a házasság szentségéről és a család fontosságáról vallott nézetei nem állnak összhangban azzal, ahogy a saját házassága alatt viselkedett, a politikusnak így nincs megfelelő erkölcsi tartása ahhoz, hogy elnöke legyen.

Vetélytársai nem kívánták lecsapni a feldobott magas labdát és a charlestoni közönség által egyébként megtapsolt Gingrich helyett inkább a politikai és a gazdasági ügyekre összpontosítottak. Rick Santorum, akit lendületbe hozott, hogy csütörtökön kiderült: ő kapta a legtöbb az iowai jelöltállító gyűlésen, támadások sorozatát indította Romney és Gingrich ellen, akik a dél-karolinai közvélemény-kutatások szerint az aspiránsi mezőny első és második helyén állnak. Az elnökjelöltségért versenyzők megritkult csoportjában a vita negyedik részvevője Ron Paul texasi képviselő volt.

Kezd feljönni

A vita során Santorum munkás származásával, Romney az üzleti tapasztalataival és maga teremtette személyes jólétével, Paul orvosi és katonamúltjával, Gingrich pedig a magáének vallott reagani örökséggel büszkélkedett. Santorum támadásainak tárgya egyebek mellett az egészségügy, a munkahelyteremtés és a magzatvédelem volt.

A dél-karolinai előválasztással kapcsolatban egyébként az elmúlt két nap során négy közvélemény-kutatást is azt állapította meg, hogy Romney régóta meglévő előnye összezsugorodott, Gingrich pedig erősen feljött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik