Nagyvilág

Az oroszoknak nem ízlik az örökös nyáridő

Egyre többen mondják azt, hogy marhaság volt eltörölni a téli időszámítást. Az ország európai felének nagy részén délután kettőkor delel a Nap.

Az egyik mérvadó Oroszországi közvélemény-kutató cég felmérései szerint már az oroszok csaknem felének gondjai vannak azzal, hogy az ország a nyári időszámítás mellett maradt. A hajnali sötétben való ébredés a megkérdezettek 15 százalékánál okoz súlyos kialvatlanságot, különösen most, télidőben, amikor a hivatalos idő szerint csak délelőtt 10 óra körül kezd pirkadni.

A téli-nyári időszámítás eltörlését Dmitrij Medvegyev elnök ötlete nyomán tavaly éppen azért rendelte el az orosz kormányzat, mert az évente kétszeri átállás – úgymond – hosszú napokig rányomta a bélyegét a munkavégzők közérzetére. Most viszont a válaszadók 30 százaléka mondta azt, hogy talán csak hónapok-évek múlva áll át a szervezete az örökös nyári időre, míg a 15 százalékuk attól tart: soha az életben nem tudja megszokni, hogy déli 12-kor a napórák árnyéka még csak 10 óra körül araszol.

A fiziológusok és szociológusok gyönge hangja után egyre több befolyásos tudós, közgazdász és üzletember kritizálja az elmúlt nyáron hozott döntést, amelynek Dmitrij Tulin, az orosz Központi Bank volt elnökhelyettese szerint két oka lehetett.

– Vagy valamilyen általunk eddig nem ismert tényezőket vettek figyelembe, amelyek mélységeibe még csak bele sem tudunk látni, vagy néhány túlbuzgó végrehajtó egyszerűen vakon térdet hajtott az elnöki akarat előtt – nyilatkozta az elismert közgazdász.

Szergej Mironov pedig, aki Vlagyimir Putyin egyik kihívója az elnökválasztási harcban, megígérte, hogy megválasztása esetén az lesz az első, hogy helyreállítja az időrendet Oroszországban. Egyébként maga Putyin is észlelhetett már némi zavart az időben, mert nemrég utalt rá, hogy ez a kérdés nincs még teljesen lezárva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik