Nagyvilág

Kínai konkurense lesz a BBC-nek

Ázsián kívül terjeszkedne a kínai média, mely a hírvilág nagy nemzetközi szereplőivel, így a BBC-vel, a Reuters-szel és az al-Dzsazírával is felvenné a versenyt a jövőben. New Yorkban vásároltak irodát.

A központi vezetés a jelenlegi ötéves terv ideje alatt (2011-2015) kiemelten támogatja a külföldön terjeszkedni kívánó hírügynökségeket, sajtótermékeket, valamint kiadókat – jelentette be Csen Jing-ming (Chen Yingming), a kínai sajtóhatóság, a GAPP nemzetközi osztályának igazgatóhelyettese január közepén. Számos projekt a fejlett országokat érinti, ám a központ törekvése, hogy a kínai média termékei a világ kevésbé fejlett részeibe is eljussanak. Kiemelt célpontot jelentenek az afrikai, latin-amerikai és a Kína szomszédságában fekvő országok – részletezte a tervet Csen.

A terjeszkedés már meg is kezdődött. A kommunista párt szócsövének tartott People’s Daily internetes ága 2008-ban Japánban, majd 2010-ben az Egyesült Államokban nyitott leányvállalatot, pozícióját hangsúlyozandó utóbbi esetben a New York-i Empire State Building 30. emeletén.

A Hszinhua hírügynökség kevéssel több mint 30 fős induló csapatának 2011 végén a Brodway-n vásárolt irodát, a szomszédos Times Square-en pedig egy 20 méteres óriáskijelzőn népszerűsíti logóját. A hírügynökségnek Kairóban és Hongkongban van központja, ezen túl világszerte 107 nemzetközi irodát tart fenn. A China Daily szintén tavaly nyitott új irodát New York-ban, előtte pedig Washingtonban és Londonban tett hasonlóképp. A kínai sajtóértesülések szerint a központi televízió, a CCTV is az amerikai piacot célozta meg, s indulásnak 50-80 fős stábot toborozva idén vagy jövőre kezdené meg a munkát az Egyesült Államokban. Ugyancsak idei terv a CCTV részéről, hogy műholdas televízióadást indítson Afrikában, ahol a Hszinhua hírügynökség hasonló lépésével már tízmilliókat ültet naponta képernyő elé. Idén a New York-i lakosok is bővíthetik Kínával kapcsolatos tudásukat, a következő hetekben debütál ugyanis a városban egy 24-órás kínai nyelvű adó, mely híradásokat és szórakoztató műsorokat sugároz majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik