Nagyvilág

A németek szerint lehet beszélni a magyar kormánnyal

Markus Löning, a német kormány emberi jogi politikáért és humanitárius segítségnyújtásért felelős megbízottja szerint a magyar kormány komolyan veszi a törvényalkotást övező nemzetközi aggodalmakat, és nyitott a párbeszédre.

Az emberi jogi megbízott, aki háromnapos magyarországi látogatása végén nyilatkozott az MTI-nek, üdvözölte a kormány konstruktív hozzáállását, és azt mondta, azok a kormánytagok, akikkel találkozott, elismerték, lehetséges, hogy hibákat követtek el a törvényalkotásban, ezért készek megvitatni az észrevételeket. Markus Löning kijelentette: érthető azonban, ha sokan aggódnak, mert az elmúlt csaknem két évben már többször jelezték kételyeiket a kormánynak, és “a magyar politikusok azt mondták, igen, halljuk az aggodalmaitokat, de aztán semmi sem történt”.

A kormány megalakulása óta sok olyan jogszabályt alkotott, amelyek valóban szükséges reformok voltak, de néhány esetben úgy tűnik, “túl messzire mentek”, nem annak a felelősségnek a tudatában cselekedtek, amellyel a jelentős többségük alapján kellett volna – fogalmazott. Kifejtette: úgy látszik, a kormány azért tesz erőfeszítéseket, hogy akkor is megmaradjon a beleszólása az ügyekbe, ha már nem lesz hatalmon, és aggodalomra ad okot, hogy “nagyon hosszú mandátumokkal” nevezi ki jelöltjeit a fontos pozíciókba.

Úgy látta, komoly aggályok övezik az igazságszolgáltatás függetlenségét is, márpedig ez a demokrácia alapja, amelyet a kormánynak meg kell védenie. Az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban nem lenne szabad kétségeknek felmerülniük – mutatott rá.

Markus Löning arra is kitért: a kormány kötelessége biztosítani azt is, hogy több különböző vélekedés jelenhessen meg a médiában, mert ettől válik élővé a demokrácia. “Aggódom amiatt, amit hallottam és láttam, hogy éppen a véleményeknek ezt a sokféleségét nem védik meg” – mondta.

A politikus hangsúlyozta, “a magyarok közel állnak a németek szívéhez”, a két nemzet ugyanazon európai család tagja, így “családon belül marad”, amikor aggodalmaikat jelzik Magyarországnak. Hozzátette: sosem felejtik el, amit a magyarok tettek a németekért 1989-ben, de már azelőtt is szívükön viselték a sorsukat.

Mint közölte, amikor visszatér Németországba, tapasztalatait megosztja a német kormánnyal és a parlamenttel. Mindenképpen ki kell állni a demokrácia, a jogállamiság és a szólásszabadság európai értékei mellett, hiszen rengeteget küzdöttek ezekért – hangoztatta.

Markus Löning kiemelte, azért fontos a budapesti útja, mert politikai hovatartozástól függetlenül a német pártok és a média élénken érdeklődik a magyarországi események iránt. Beszámolt arról, hogy nemrégiben az Egyesült Államokban, Franciaországban és Olaszországban is tett hasonló látogatást.

Markus Löning hétfőn érkezett Magyarországra, hogy tájékozódjon a politikai és emberi jogi helyzetről. A politikus találkozott a külügyminiszterrel és a magyar kormány más képviselőivel, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagjaival és más parlamenti képviselőkkel, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével és más egyházak képviselőivel, valamint a parlamenten kívüli ellenzék és a civil társadalom képviselőivel.

A budapesti megbeszélések központi témája az utóbbi időszak magyar törvényalkotása volt. Markus Löning részt vett a Raoul Wallenberg-év keddi megnyitóján is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik