Nagyvilág

Gyermekpornó és erőszak a hadseregben

Az ausztrál hadseregen belüli nemi erőszakról, valamint a katonák által birtokolt gyermekpornográf felvételekről és drogfogyasztásról beszámoló jelentések kerültek napvilágra.

A belső használatra szánt dokumentumokhoz az ausztrál Channel Seven News hírcsatorna egy közérdekű információszolgáltatási kérelem által jutott hozzá. A legbotrányosabb jelentés arról számol be, hogy a hadsereg két tagja gyermeket ábrázoló pornográf felvételeket birtokolt. Az egyiküket, akire egy másik országnak való kiadatás várt ilyen jellegű bűncselekmény elkövetése miatt, utóbb holtan találták lakásában, valószínűleg öngyilkos lett – számol be a New York Times.

Stephen Smith védelmi miniszter pénteki közleményében kijelentette, a hadsereg nem fogja eltűrni a dokumentumokban leírt magatartást. Arra viszont nem tért ki, hogy milyen intézkedéseket készül hozni az ügyben.

A több száz oldalnyi botrányhírt taglaló jelentések szerint a haditengerészet morális helyzete a leglesújtóbb, az iratok alapján a fegyvernem soraiban rengeteg az erőszakoskodás és a szexuális kilengés, továbbá a személyzet italozási szokásai is aggodalmat keltőek. A haditengerészet hírnevét már tavaly megtépázta egy jelentés, amely szerint a Success nevű ellátóhajó legénységének körében általános volt a szexuális jellegű erőszak és a részegeskedés. A friss iratokból az derül ki, hogy más hajók fedélzetén is hasonló a helyzet.

A közelmúltban számos botrány rázta meg az ausztrál haderőt. Az egyik legnagyobb port kavaró botrány során nemrég kiderült, hogy egy katonai akadémia kadétja egy női diáktársával folytatott nemi aktusáról készült videofelvételt osztott meg az interneten, a hölgy beleegyezése nélkül.

Az ausztrál hadsereg korábban 2000 fővel vett részt az iraki háborúban, afganisztáni kontingense pedig a legnagyobb létszámú NATO-n kívüli harcoló erő az ázsiai országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik