Nagyvilág

Nem okoz tüdőkárosodást az alkalmi marihuánaszívás

Az alkalmanként marihuánás cigarettát szívó emberek nem szenvednek el olyan tüdőkárosodást, mint a dohányosok - állapították meg egy húsz éven át tartó vizsgálat összegzéseként amerikai kutatók.

Mivel az Alabamai Egyetem munkatársainak kutatása több mint 5 ezer ember egészségét követte nyomon hosszabb távon, ezért a szerzők úgy vélik, hogy eredményük tisztázhat néhány kérdést a marihuánafogyasztás kockázataival kapcsolatban.

Stefan Kertesz, a Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta azonban, hogy a marihuána hatása az emberi szervezetre igen összetett, és felmérésük csak az alkalmi fogyasztásra irányult.

A tanulmányba 18 és 30 év közötti fiatal felnőtteket vontak be, akik egészségét 1985 és 2006 között kísérték figyelemmel. Nem tapasztaltak a kutatók káros hatást azoknak a résztvevőknek a tüdejében, akik 7 éven át naponta átlagosan egy jointot (sodort marihuánás cigarettát) szívtak el,  vagy hosszabb időtartamon át összességében ennek megfelelő mennyiséget (például 14 éven át másnaponta egy adagot).

Amerikai kormányzati adatok szerint a marihuána a leggyakrabban használt illegális kábítószer az Egyesült Államokban, 16,7 millióra becsülik a 12 éven felüli alkalmi – havonta legalább egyszeri – fogyasztók számát az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik