Nagyvilág

Föderációvá alakítanák az uniót

Föderációvá kell átalakítani az Európai Uniót, mert irányíthatatlanná vált, és csak így orvosolható a válság - mondta kedden Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.

“Egy olyan kölcsönös vétórendszert hoztunk létre, mely ellehetetleníti a döntéshozatalt” – mondta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter egy, a varsói egyetemen tartott panelbeszélgetésen. A politikus szerint Európának az Egyesült Államok példáját kellene követnie, ahol egy központi bank “megnyitja a csapot, és ennek köszönhetően az ország már kezd kilábalni a válságból”.

Sikorski szerint “a nagyság a tét – az, hogy az Európai Unió szuperhatalommá váljon”. Kifejtette, hogy onálló államként egyik ország sem boldogul, mert csak a közösségnek van esélye a világgazdaság játékosává válni. A miniszter arra is kitért, hogy “a lengyel külpolitikára jellemző a statikus gondolkodás”, melynek értelmében mindenki azt feltételezi, hogy örökre az évekkel korábban meghozott európapárti döntések haszonélvezője marad.

Sikorski szerint az európai közösségérzet eróziójához az vezetett, hogy döntéseket eddig Brüsszelben hozták, a politikusok pedig csak utólag fordultak saját nemzetükhöz, és azt magyarázták, mennyire óvták nemzetük érdekeit. Véleménye szerint eljött az ideje, hogy a politikusok végre saját nemzeteik felé forduljanak, és megmagyarázzák nekik az uniós politika lényegét, illetve azt, miként lehet megmenteni az EU-t. Radoslaw Sikorski külügyminiszter kedden az “Európa és a válság jegyében” című panelvitában vett részt, melyet három lengyelországi civil szervezet rendezett meg. A nagy érdeklődésnek örvendő eseményen a panel résztvevőin kívül számos politikus és diplomata, többek közt Kiss Róbert magyar nagykövet is részt vett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik