Nagyvilág

Kopits: nincs késő visszavonulót fújni

Kopits György szerint újra hatályba kéne léptetni azt a törvényt, amely megteremtette a központi bank függetlenségét. Emlékeztetett, ezt éppen az első Orbán-kormány hozta.

Kopits Györgynek, a Költségvetési Tanács volt elnökének a véleménycikkét közölte kedden a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap, “Magyarország ütközőpályája az EU-val” címmel.

A szerző Orbán Viktor miniszterelnök gazdaságpolitikáját váratlan lépések sorozatának tartja. Ezek közt említette a válságadók bevezetését, az áfaemelést, a magán-nyugdíjpénztári alapok átirányítását az állami nyugdíjrendszerbe. Ezenfelül – tette hozzá Kopits – a kormány meggyengítette a bíróságokat és más független intézményeket. Ez utóbbi folyamat – vélekedett – a tavalyi év végén csúcsosodott ki, a jegybanktörvény elfogadásával. A szerző szerint Gyurcsány Ferenc is megpróbálta befolyásolni a monetáris tanácsot, kibővítve azt négy további taggal. Kiderült azonban, hogy ezek többsége “szakmai meggyőződése szerint ténykedett”, figyelmen kívül hagyva a kormányzat kívánságait. A mostani módosítás Kopits szerint – az új MNB-elnökhelyettesi tisztség megteremtésével – sokkal messzebbre megy a politikai befolyásolás útjának kikövezésében.

“Az új intézkedések aláásták a már eddig is bizonytalan üzleti hangulatot, miközben a gazdaságpolitika hitelessége tovább romlott ahhoz a mélységhez képest is, amely a nyolcéves szocialista kormányzatot jellemezte” – írta a Költségvetési Tanács volt elnöke. Magyarország az euróövezeti válság kibontakozása során a legsérülékenyebb gazdasággá vált – tette hozzá. Szerinte nem állják meg a helyüket azok a hivatalos nézetek, amelyek szerint Magyarország a külföldi spekulánsok, politikai motivációjú összeesküvések áldozata, hiszen “az új vezetést azzal a derűlátó várakozással üdvözölték, hogy majd rendet tesz”.

Kopits Györgyöt a “fékek és egyensúlyok módszeres lerombolása” erősen emlékezteti arra az intézményi erózióra, ami Argentínában és Venezuelában zajlott le. Az amerikai lap hasábjain kijelentette: eljött az ideje annak, hogy Orbán Viktor levonjon néhány gyors tanulságot. “Nincs túl késő visszalépni az ütközési pályáról. Konkrétan, megfontolás tárgyává teheti, hogy újra hatályba lépteti az egy évtizeddel ezelőtt, az ő első kormánya alatt elfogadott törvényt, amely megteremtette a központi bank függetlenségét.” Kopits szerint az is ajánlatos lenne, ha prioritást kapna a tavaly márciusban meghirdetett reformcsomag megvalósítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik