Nagyvilág

Terrorvádak a volt török vezérkari főnök ellen

Előzetes letartóztatásban Ilker Basbug.

Terrorszervezet vezetésének és az iszlám-konzervatív kormány megdöntésére irányuló kísérletnek a vádjával előzetes letartóztatásba helyezték péntek hajnalban Ilker Basbug volt török vezérkari főnököt – közölte a tábornok ügyvédjére hivatkozva az Anadolu (Anatólia) hírügynökség.

Már nyugállományban

Basbugot hétórás kihallgatás után egy Isztambulhoz közeli börtönbe vitték. Az őt kihallgató ügyészek azokat az állításokat vizsgálják, amelyek szerint a hadsereg 2009-ben több tucat honlapot pénzelt a kormány lejáratása céljával. Ilkay Sezer ügyvéd közlése szerint védence a kihallgatás során tagadta a vádakat.

Az ügy több vádlottja – köztük tábornokok és tengernagyok – azt vallotta, hogy parancsra cselekedett. A fegyveres erők élén akkoriban Basbug állt, aki a következő évben, 2010 augusztusában lemondott tisztségéről, és nyugállományba vonult.

Kormánydöntő tervek?

Az állítólagos összeesküvésről először egy török napilap számolt be 2009-ben, fotokópiát közölve egy lejárató, a kormányt korruptnak beállító kampány tervezetéről. A vizsgálat akkor lezárult, mert az eredeti dokumentum, amelyet állítólag a haditengerészet egyik ezredese írt alá, nem volt fellelhető. Tavaly azonban újraindult a vizsgálat, miután egy meg nem nevezett katonatiszt állítólag elküldte az eredeti iratot az isztambuli főügyésznek.

Basbug a legmagasabb rangú tiszt, akit bíróság elé állítanak állítólagos kormányellenes összeesküvések, köztük az úgynevezett Ergenekon-összeesküvés ügyében indított vizsgálatsorozat nyomán. Az utóbbi ügyben tavaly novemberben nagyszabású per kezdődött több török újságíró ellen, akiket azzal vádolnak, hogy részesei voltak az iszlamista gyökerű kormány megdöntésére irányuló tervnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik