Nagyvilág

Új fordulat a német államfő vitatott lakáshitel-ügyében

Mégiscsak egy baráti vállalkozótól kapott félmillió eurós hitel Christian Wulff, és nem annak feleségétől.

Új információk kerültek nyilvánosságra pénteken Christian Wulff német államfő vitatott lakáshitel-ügyében, amelyről hétfőn számolt be először a Bild című német lap. A Spiegel Online beszámolója szerint az 500 ezer euró mégiscsak egy baráti vállalkozótól származhatott, nem pedig annak feleségétől, ahogy Christian Wulff állítja – írta a Spiegel Online.

A Der Spiegel című hetilap online kiadásában megjelent beszámoló szerint a pénzt ugyan egy olyan számláról utalták át, amely az érintett vállalkozó, Egon Geerkens felesége nevén volt, de maga Geerkens is hozzáférhetett a számlához. Christian Wulff pedig a hitelt egy olyan számlára utalva törlesztette, amely a Geerkens-házaspár nevén, és nem egyedül a feleség, Edith Geerkens nevén volt.

Ez azért érdekes, mert tavaly még azt állította, hogy nincs és az utóbbi tíz évben nem is volt üzleti jellegű kapcsolata a vállalkozóval és az érdekeltségi körébe tartozó társaságokkal. A kereszténydemokrata politikus a hitelt 2008-ban vette fel, amikor Alsó-Szászország tartomány miniszterelnöke volt. A pénzből egy családi házat vásárolt.

A Spiegel Online szerint még egy körülmény szól amellett, hogy a hitelbe adott összeg eredeti tulajdonosa Egon Geerkens volt. Amikor a 90-es évek közepén feleségül vette Edithet, a férfi már vagyonos ember volt, míg a hölgy eladóként dolgozott Egon egyik ékszerboltjában. Geerkens közlése szerint az asszony nem hozott említésre méltó vagyont a házasságba. Az esküvő után Edith felmondta a munkahelyét (tehát önálló jövedelme is megszűnt). A házastársak ráadásul nem léptek vagyonközösségre.

A Spiegel cikkére reagálva Christian Wulff ügyvédei útján közölte: nem változtat álláspontján, amely szerint a hitel Geerkens feleségétől származott.

Az államfő egyébként csütörtökön – azaz még a mostani új fejlemény előtt – közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: sajnálja, hogy nem számolt be korábban a hitelről, mert így “téves benyomás keletkezhetett.” Hozzátette: a tartományi parlamentben feltett kérdésre ugyan pontosan válaszolt, mégis jobb lett volna, ha már akkor említést tesz a vállalkozó feleségétől felvett hitelről, hiszen nincs takargatnivalója az ügyben. Christian Wulff azt írta: a hitelszerződést és minden egyéb vonatkozó iratot letétbe helyez egy ügyvédnél, és a sajtó betekinthet azokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik