Nagyvilág

Tombolt Joachim Franciaországban

A szélvihar miatt nincs áram kétszázezer háztartásban, és tengeren zátonyra futott egy máltai zászló alatt közlekedő szállítóhajó.

A Joachim szélvihar az ország északnyugati részében Bratagne-ban érte el a partokat majd az északi Calais felé haladt tovább. Nemcsak a vasúti és a közúti közlekedésben keletkezett komoly zavar, hanem a légi közlekedésben is, Brest, Nantes és Rennes repülőterein. A heves széllökések sebessége a tengeren helyenként elérte az óránkénti 130 kilométert.

Bretagne-tól délre zátonyra futott a Tk Bremen nevű teherhajó. Fedélzetén követ szállított. A 109 méter hosszú jármű egyik tartályából szivárgó üzemanyag 1 kilométer hosszú és öt méter széles csíkot húz, amely Erdeven partja felé tart. Vízen úszó csapdákkal igyekeznek befogni a szennyeződést, a hatóságok egyben arra készülnek, hogy átszivattyúzzák a hajó belsejében maradt 180 tonna fűtőolajat és 40 tonna gázolajat.

A térségben mintegy kétszázezer háztartásban nincs villany. A tengerparton a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy nagy hullámok csaphatnak le, még az általában szélvédett helyeken is. A vihar további útja során egy svájci vonatot is lesodort a pályáról. A balesetben rendőrségi jelentések szerint hárman sérültek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik