Nagyvilág

Újabb magyarverés Temerinben

Az Újvidék közelében fekvő Temerinben újabb verekedés tört ki szerb és magyar fiatalok között kedden - olvasható a VajdaságMa délvidéki hírportálon.

Az éjszaka is nyitva tartó Petőfi Sándor utcai pékségbe betérő két magyar és egy szerb nemzetiségű fiúba, az „idegenekre” tett sértő megjegyzésekkel provokatív módon belekötött egy szerbül beszélő asztaltársaság, majd a három fiú közül a két magyart az utcán megverte – írta a Vajdaság Ma. Az egyik fiút többször megütötték és megrúgták, a másik a szemén sérült meg.

Egy, a helyszínre érkező magyar fiatalember szembeszállt a verekedés kezdeményezőjével. A rendőrség a két utóbbi fiatalt előállította és kihallgatta, a verekedést kezdeményező szerb fiatalember társai elfutottak a helyszínről.

A temerini rendőrség – feltehetőleg – az incidens többi résztvevőjét keresi, ezért kedden, a kora esti órákban még nem jelent meg közlemény az esetről – írta a VajdaságMa.

Szeptember és október folyamán több, nemzetiségi alapú incidens is volt Temerinben. A közrend és a nyugalom helyreállítása és megszilárdítása érdekében október végén Ivica Dačić szerb belügyminiszter részvételével a vajdasági tartományi biztonsági tanács kihelyezett ülést tartott Temerinben és azon egyebek között elhangzott: “nem szabad megengedni, hogy szélsőséges csoportok megingassák a Vajdaságban élők közötti jó viszonyokat”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik