Nagyvilág

Gigatüntetésre készül Moszkva

A december 4-i választások óta a legnagyobb tüntetésre készülnek szombaton az ellenzéki pártok és mozgalmak Moszkvában.

A szervezők legalább 30 ezer résztvevőre számítanak, a különböző közösségi felületeken péntek délig már 35 ezren jelezték, hogy ott akarnak lenni a parlamenti választások eredménye elleni tiltakozó megmozduláson. Több neves ellenzéki politikus is részt kíván venni, közöttük a parlamentből ezúttal is kimaradt Jabloko elnöke, Szergej Mitrohin.

A tüntetés várható mérete miatt az orosz főváros polgármesteri hivatala a Vörös térhez közeli Forradalom tere helyett másik helyszínt biztosított a parlamenten kívüli ellenzék által szervezett megmozdulásra. A központban mindössze 300 főre engedélyezték volna a hatóságok a tüntetést, helyette a jóval több embernek helyet adó Bolotnaja teret ajánlották fel a főszervező Szolidaritás mozgalomnak, amelyet délután kettő és hat óra között foglalhatnak el.

Alekszandr Gorbenko alpolgármester bejelentette, hogy a szervezők elfogadták az új helyszínt, a közösségi oldalakon azonban máris lehet tudni, hogy sokan készülnek a központba is. A Szolidaritás mai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a szervezők közül nem mindenki ért egyet az új helyszín elfogadásával.

A belügyminiszter és a legfőbb ügyészség máris figyelmeztette a szervezőket, hogy a tiltakozó megmozduláson tartsák be a törvényeket.

Az Interfax hírügynökség tudomására jutott, hogy a rendvédelmi szervek azoknak a sorköteles fiataloknak, akik a szombati tüntetésekre elmennek és akiket őrizetbe vesznek, átadják a katonai szolgálatra szóló behívót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik