Nagyvilág

Kimaradtunk az új euróövezeti megállapodásból

A 17 euróövezeti ország és legalább 6 további európai uniós tagállam új kormányközi szerződést köt annak érdekében, hogy új szabályokat vezessenek be a pénzügyi fegyelem szigorítására.

Herman Van Rompuy, a tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke a brüsszeli csúcstalálkozó első napját lezáró sajtótájékoztatón megerősítette, hogy teljes uniós, azaz 27 tagországos körben a megállapodás nem volt lehetséges.

A britekkel együtt elleneztük

Nicolas Sarkozy francia elnök közlése szerint az “elfogadhatatlan feltételeket” támasztó Nagy-Britannia mellett egyelőre Magyarország, Csehország és Svédország – utóbbi kettőnek a parlamenttel kell konzultálnia – nem vesz részt az új dokumentum elkészítésében. Úgy vélte, elsősorban az egyes pénzügyi szabályok alól kivételezést követelő London álláspontja akadályozta meg, hogy 27 országos kompromisszum szülessék.

Angela Merkel német kancellár megerősítette, hogy később még további országok csatlakozhatnak a megállapodáshoz.

Van Rompuy elmondta, hogy azért az új szerződés mellett döntöttek, mert az gyorsabb folyamatnak ígérkezik, mint egy alaposabb alapszerződés-módosítás.

10 órás tárgyalás

A kormányfői tanács elnöke megerősítette azt is, hogy megállapodtak: a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kétoldalú alapokon nyújtandó, a tervek szerint összesen 200 milliárd eurós kölcsön opcióját dolgozzák ki. Ebben szintén részt vesznek egyes euróövezeten kívüli tagállamok is.

Egyetértés volt abban is, hogy felgyorsítsák az euróövezeti ideiglenes stabilitási mentőmechanizmus kapacitásának emelését, az állandó mechanizmus működésének kezdetét pedig 2013 nyaráról egy évvel előrehozzák – hangsúlyozta Herman Van Rompuy.

Sarkozy jelezte, hogy a mechanizmus irányításában szerepet kap az Európai Központi Bank (EKB) is.

Sarkozy, Merkel, valamit az EKB elnöke, Mario Draghi jó eredményként méltatták a közel tízórás tárgyalás után talált kompromisszumot. Merkel úgy vélte, ezek a döntések helyreállítják az euró hitelességét, és növelik a stabilitást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik