Nagyvilág

Obama lecsapna a Wall Street-i csalókra

Az amerikai elnök egy olyan törvény elfogadását sürgette, amelyek nyomán a cégek megérzik a büntetéseket és azokat nemcsak működési költségnek tekintik.

Barack Obama amerikai elnök kedden bejelentette, hogy kezdeményezi egy olyan törvény elfogadását, amely jelentősen megszigorítaná a csalást elkövető Wall Street-i cégek büntetését.

“Nagyon gyakran láttuk azt, hogy a Wall Street-i cégek megsértik a csalás ellen hozott jelentősebb törvényeket, mert a büntetés túl enyhe és nincs következménye az ismételt elkövetésnek. Ennek vége” – mondta az kansasi látogatáson tartózkodó elnök.

Obama egy olyan törvény elfogadását sürgette, amelyek nyomán a cégek megérzik a büntetéseket és azokat nemcsak működési költségnek tekintik. A 2012-ben újraválasztási megmérettetés elé néző elnök kampányjellegű beszédet mondott, amelyben hangsúlyozott helyet kapott a középosztály megerősítése.

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottság (SEC) a múlt héten kérelmezte a kongresszustól, hogy hatalmazza fel a súlyosabb pénzbírságok kiszabására. A jelenlegi szabályozás értelmében a büntetés maximális mértéke megegyezik annak a profittal, amelyet az adott cég a törvényszegés következtében realizált. A SEC a korlátozás feloldását kérte és azt, hogy a bírság mértékét a befektetőknek okozott kár alapján határozzák meg.

A bírság maximális értéke jelenleg törvénysértési esetenként 150 ezer dollár, és minden érintett entitás után 750 ezer dollár. A SEC javaslata értelmében ezt a határt az első esetben 1, a másodikban pedig 10 millió dollárra emelnék fel.

Egy szövetségi bíró a múlt héten elutasított egy, a Citicorp által felajánlott 285 millió dolláros kárpótlást, amit a befektetési vállalat a pénzügyi válság alatt eladott rossz jelzálogok miatti jóvátételnek szánt a károsultaknak. A bíró szerint ez az összeg mindössze “aprópénz”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik