Nagyvilág

Járművekkel teli híd omlott össze

Eddig tíz holttestet találtak egy indonéz híd hétvégi összeomlása után. A hétszáz méteres híd még tízéves sem volt.

A Borneó szigetén található híd még szombaton omlott bele a Mahakam folyóba. Az éppen karbantartás alatt álló híd mindössze harminc másodperc alatt vált romhalmazzá, miközben legalább két busz és több autó és motor haladt át rajta – jelentette az indonéz sajtó.

A legfrissebb hétfői adatok szerint a balesetnek legalább tíz halottja van – közölte a Jakarta Post. Az indonéz katasztrófavédelem közlése szerint hétfőn öt holttestet sodort a folyópartra a víz, tíz kilométerre az összeomlott hídtól. A hivatalos adatok szerint nagyjából negyven ember sérült meg, míg az eltűntek száma több mint harminc. Pontos adatokat nem lehet tudni.

A helyi rendőrség elmondása szerint vasárnap hatvan kutatómentőt vezényeltek a hídhoz az eltűntek kutatásra, amelyet kilenc napig végeznek majd. Egyelőre csak a vízfelszín felett kutatnak, a veszélyesen instabilnak tartott roncsok közé egyelőre nem küldenek búvárokat.

Azt nem lehet tudni, hogy a 2002-ben átadott híd mitől omlott össze. Szakértők több lehetséges okot is megneveztek a tervezési hiányosságoktól a nem megfelelő minőségű anyagok felhasználásán át a rossz karbantartásig.

A katasztrófa után az indonéz államfő, és a képviselőház elnöke is a hídomlás okainak mihamarabbi kivizsgálását, valamint a bűnösök szigorú megbüntetését követelte. A hídon éppen karbantartást végeztek, amikor a folyóba omlott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik