Nagyvilág

Kezdhetnek félni a brazil katonai diktatúra emberei

Megkezdődhet a múlttal való szembenézés Brazíliában, miután az államfő aláírta az igazságtételi törvényt.

Dilma Rouseff lépése után megalakulhat az a héttagú bizottság, amelynek két éve lesz kivizsgálni az 1964-85 között Brazíliát irányító katonai diktatúrák alatt elkövetett emberi jogsértéseket. A bizottság idézési jogkörrel rendelkezik, bármilyen dokumentumot bekérhet kormányszervektől, a meghallgatott tanúkat pedig eskütételre kötelezheti. Perekre azonban mindaddig nem lehet számítani, amíg hatályban van az 1979-ben meghirdetett amnesztiatörvény.

Argentínával, Chilével és Uruguayjal ellentétben, amelyeket szintén éveken át kormányoztak tábornokok, Brazíliában soha nem vontak felelősségre emberi jogok megsértésével gyanúsított tiszteket.

Dilma Rouseff egykor maga is gerillaharcos volt, a katonai diktatúra idején letartóztatták, majd a börtönben megkínozták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik