Nagyvilág

Macskája helyett a kormányfő egerészik

Hemzsegnek a rágcsálók a Downing Streeten, Larry kandúr, a kormányfői rezidencia „gyilkológépe” azonban egyre lustább. Nem csoda, hogy szárnyra keltek a pletykák az esetleges menesztéséről.

„Hol van ilyenkor Larry?” – tette fel a kérdést a minap a brit sajtó, amikor arról számolt be, hogy David Cameron kormányfő egy ezüstvillát dobott az ebédlő padlóján átszambázó egér felé a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban tartott kormány-vacsorán.  A vele szemben ülő Iain Duncan Smith munka- és nyugdíjügyi miniszter és az Észak-Írország ügyeiért felelős Owen Paterson is csak háborgott, mondván a kormányfői rezidencia főegerésze korántsem látja el a feladatát.

Csak szunyókál

Larry kandúrt egyre többen kritizálják nulla teljesítménye miatt, ám ennek ellenére továbbra is élvezi a miniszterelnök bizalmát. Cameron kitart mellette, sőt a szóvivőjén keresztül üzente: Larry egy nagyon aranyos, szeretnivaló macska, és nem látják szükségét a leváltásának.

A Downing Street-i „gyilkológépet” az utóbbi időben azzal vádolják, hogy ellustult, és nem fűlik a foga az egerészéshez, miközben éppen ezért vitték oda a menhelyről februárban, mivel a miniszterelnöki rezidencián túlságosan elhatalmasodott a rágcsálógond. Larry viszont ahelyett, hogy az egereket és a patkányokat üldözné, a napja nagy részét hol lustálkodással, hol pedig egy nőstény cicával, Maisie-vel tölti. Mindezek eredménye pedig az lett, hogy hónapok óta csupán egyetlen egy egeret sikerült elfognia.

Cameron hivatalos egérfogója szerdán is naphosszat csak heverészett, miközben a kabinet tagjai ki-be jártak a Downing Street-i mitingről – számolt be a BBC. Larry bent, a jó melegben szunyókált, és senki sem zavarta fel, hogy az egerek után futkosson. Sőt a tévécsatorna  tudósítója azt is megjegyezte beszámolójában, hogy a sajtótájékoztatóra érkező fotósoknak megtiltották, hogy a lustálkodó macskát kattintgassák.

Amikor élő adásban grasszált egy patkány a híres fekete ajtó előtt:

Szédületes karrier

A kandúr amúgy hihetetlen karriert futott be: kóbor macskából a “Kabinet Fő Egérfogójává” vált. A 4 éves macska 2011. február 15-én került a Downing Street-i rezidenciára egy londoni menhelyről, miután Cameronékat elárasztották a patkányok. Egyikőjük még egy élő tévéadásban is megmutatta magát: a rágcsálót a Downing Street 10. bejárati lépcsőjén kapták kameravégre a tévéstábok.

Nem meglepő a rágcsálóinvázió, hiszen Larry elődje, Humphrey macska 1997-ben, Tony Blair hatalomra kerülésekor vonult nyugalomba, azóta pedig nem volt főegerész a 10. szám alatt. Az eset után Cameron zöld utat adott  annak, hogy beköltözzön hozzájuk egy rágcsálóvadász.

A brit kormányfő abból a meggyőződésből vett magához egy kóbormacskát, hogy az utcán töltött évek alatt bizonyára tökéletesre fejlődött a vadászösztöne.  A miniszterelnöki hivatal több macskát is megvizsgált, de közülük Larry tűnt a legígéretesebbnek.

A kandúr – akinek belépési engedélye van szinte minden helyiségbe a rezidencián – eleinte igyekezett is eleget tenni a feladatának, júniusban Cameron még a BBC-nek is ódákat zengett róla, mondván nagyszerű egérvadász.  Ám azóta nem csökken az egerek száma, Larry viszont szépen gömbölyödik.  Kérdés az, ha legközelebb például az ágyában „támadja meg” a brit miniszterlenököt egy rágcsáló, meddig élvezheti még Larry a bizalmát…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik