Nagyvilág

Most Gingrich a legnépszerűbb Nem-Romney

Most éppen Newt Gingrich vezeti a republikánus mezőnyt (egy hétig), Mitt Romney pártbeli vetélytársait ignorálva Obamát támadja, Iowában pedig már négy jelölt is nyerhet.

Michelle Bachman, Rick Perry majd Herman Cain után új „Nem-Romney” vezeti a republikánusok mezőnyét a legújabb közvélemény-kutatások adatai alapján: Newt Gingrich. Az egykori házelnök esélyeit már hónapokkal korábban teljesen leírták, miután kampánycsapat előpártolt tőle, és kétségtelen, hogy mostani jó helyezését csakis Perry és Cain rossz szereplésének köszönheti, valamint annak, hogy ő nem Mitt Romney, aki képtelen feltüzelni a republikánus párt törzsszavazóit. (Bár egy friss Galup felmérés szerint csak a kőkonzervatív bázis idegenkedik tőle, a széleskörű szavazóbázis már nem).

Arra szinte senki sem számít, hogy Gingrich jó eredményei egy hétnél tovább kitartanak. Addig is Gingrich most egy jó hétre fürödhet a rivaldafényben, újult erővel készülhet New Hampshire-re, örülhet annak, hogy vezető indulóként mutatják be kampányrendezvényeken, és tolhatja a védekezéseket a mezőnyvezetéssel együtt járó támadások és leleplezések ellen.

Négyesélyes Iowa

Közben az eddig rendre kétesélyesnek (Romney és „A Jelölt, Aki Nem Ő”) számító iowai caucus hirtelen négyesélyessé vált: A Bloomberg News felmérése szerint Ron Paul, Romney, Gingrich és Cain gyakorlatilag holtversenyben áll az élen az előválasztáson szavazni fogó választók közt. Mitt Romney ennek ellenére úgy gondolja, hogy nem lesz esélye nyerni Iowában, de az övé lesz New Hampshire, és a floridai előválasztáson már ő lesz pártja elnökjelöltje.

Romney már Obamára készül

Vetélytársai gyengeségére játszva Romney nem is foglalkozik republikánus ellenfeleivel, és Dél-Karolinában kampányolva inkább a jó öreg „Obama nem érti meg Amerikát” szöveggel támadta az újraválasztására készülő elnököt, aki egyelőre az Ovális Iroda biztonságából figyeli kényelmesen, ahogy a republikánusok egymással vannak elfoglalva.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.