Nagyvilág

Újabb három hurghadai sebesült ért haza

Csütörtök estére az összes magyar sérültet és áldozatot visszahozzák Budapestre.

Csütörtökön hajnalban megérkezett a Liszt Ferenc repülőtérre az a repülőgép, amely az egyiptomi buszbaleset négy legsúlyosabb sérültje közül hármat szállított Budapestre – értesült az MTI.

A miniszterelnök szóvivője késő este tájékoztatta az MTI-t arról, hogy Kairóból elindult a sebesülteket szállító repülőgép. A három sebesültön kívül a gépen utazott egy hozzátartozó, valamint az Országos Mentőszolgálat specialistája, aki az egyiptomi orvosokkal együtt dolgozott azért, hogy a sérültek szállítható állapotba kerüljenek.

Az egyik súlyos sérült – egy hozzátartozójával – előreláthatólag csütörtök reggelig még Kairóban marad, mert az orvosok olyan változást észleltek az állapotában, amely miatt őt más módon, másik fajta repülőgéppel kell majd hazaszállítani.

Csütörtökön visszaérkezik Magyarországra a vasárnapi egyiptomi buszbaleset áldozataiért szerdán kiutazott magyar katonai repülőgép a 11 holttesttel és csütörtök estére az összes magyar sérült, valamint az áldozatok és sérültek ingóságai is megérkeznek.

Kedden két repülőgéppel – kora délután és este – összesen 17 sérültet hoztak haza Egyiptomból. Szerdán reggel pedig Hurghadából az egyiptomi buszbaleset újabb öt magyar sérültjét indították útnak repülőgéppel Budapestre.

A vasárnapi hurghadai balesetben 11 magyar turista vesztette életét és további 29 megsérült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik