Nagyvilág

Jön Nixon vallomása

November 10-én jelenik meg Richard Nixonnak a Watergate-ügyben bíróság előtt elmondott vallomása.

Erről korábban Royce Lamberth kerületi szövetségi bíró döntött, elismerve a vallomás fontosságát az amerikai történelemben. Az amerikai igazságügyi minisztérium a vallomásban megemlítettek személyiségi jogaira hivatkozva ellenezte a dokumentum közzétételét. A bíró szerint azonban ennek minimális a relevanciája, mert Nixon már 17 éve halott, az ügy még életben lévő szereplői pedig interjúban vagy eskü alatt tett vallomásban már megvilágították saját szerepüket.

Az 1975. június 23-án és 24-én tett vallomás titkosításának feloldását Stanley Kutler kérte. A történész több könyvet is írt Nixonról és a Watergate-ügyről. Az átirat közzétételét jogi úton kiharcoló történész korábban a The Washington Postnak azt mondta, hogy a Nixon Elnöki Könyvtár és Levéltár az átirat mellett egyéb felvételeket, dokumentumokat is megjelentet az ügyről. A Nixon-vallomást korábban olyan törvények szerint szerkesztették, hogy az védje a bírósági anyagokat.

A botrány 1972 nyarán pattant ki, amikor a washingtoni Watergate-házban betörtek Larry O’ Brien, a Demokrata Párt akkori elnökének irodájába, hogy ott lehallgatókat helyezzenek el. A szálak a Fehér Házba vezettek, az ügyből belpolitikai válság lett és Richard Nixon – a hivatalban lévő elnökök közül egyedüliként – 1974. augusztus 9-én lemondásra kényszerült. Az ügy miatt a kormány több tisztségviselője börtönbe került. Utóbb kiderült, hogy Nixon személyesen adott utasítást a megfigyelésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik