Nagyvilág

Fél kerékkel szállt le a gép

Fél kerékkel kellett kénszerleszállást végrehajtania egy gépnek Angliában. Az utasok meglepődtek, amikor az ablakon kitekintve látták, hogy az egyik kereket út közben elhagyták.

Sokkolta az utasokat a kép, ami az Exeterből Newcastle-be tartó járat ablakaiból tárult eléjük. A gép egyik kereke percekkel azután vált le, hogy a repülő felemelkedett a szárazföldről. Furcsa módon mégsem az utasok értesítették a pilótát, hanem a légi irányítás. A beérkezett értesítést követően a pilóta azonnal utasította a légikísérőket, hogy vizsgálják ki az esetet. Ekkor már az utasok is aggódva kérdezgették az utaskísérőket a landolással kapcsolatban, állt a légibaleseteket kivizsgáló osztály jelentésében. Egyikük képeket is készített a kerék hűlt helyéről.

A légi irányítás tájékoztatása szerint az egyik kerék meglazulhatott, és ezt a pilótának jelezték. Az utaskísérőknek ezután az utasok erősítették meg a kerék hiányát. A kényszerleszállás során az utasokat úgy irányították az utaskísérők, hogy egyenlő arányban oszoljon el a súlyuk a gépen. A pilóta végül a gép visszatérése mellett döntött, alternatív landolási eszközök segítségével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik