Nagyvilág

Sarkozy hazugnak nevezte Netanjahut

Hazugnak nevezte Netanjahu izraeli miniszterelnököt Sarkozy francia elnök, amikor Cannes-ban beszélgetett Barack Obamával.


Fotó: Reuters

“Látni se bírom többet, ez egy megrögzött hazudozó” – mondta Nicolas Sarkozy francia elnök amerikai kollégájának, Barack Obamának a világ 19 legfejlettebb gazdaságát, valamint az Európai Uniót tömörítő országcsoport (G20) találkozóján múlt csütörtökön.

“Neked van eleged belőle? Nekem minden nap tárgyalnom kell vele!” – válaszolta Obama.
Bár a két elnök szóváltása zárt ajtók mögött történt, egy technikai malőr következtében újságírók fülébe jutott.

A francia média napokig hallgatott az esetről, a BBC szerint azért, mert nem akarták kellemetlen helyzetbe hozni a francia elnököt.A Le Monde című újság tudósítója beszámolt a beszélgetésről, de az idézetek nélkül. Izraeli lapok viszont teljes terjedelmében lehozták a sztorit.

Az ügy jelzi, hogy megrendült a nyugati vezetők bizalma Netanjahuban, aminek komoly kihatása lehet a közel-keleti békefolyamatra.

A magánbeszélgetésen egyébként Obama állítólag megrótta Sarkozyt, mert nem tájékoztatta arról: Franciaország igennel fog szavazni arra, hogy az UNESCO felvegye-e tagjai közé a Palesztin Hatóságot. Az Egyesült Államok határozottan ellenezte az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének lépését a szavazás megtartásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik