Nagyvilág

Történelmi parádé a moszkvai Vörös téren

A 70 ével ezelőtt, a második világháborús német offenzíva idején rendezett legnagyobb katonai parádéra emlékezve korabeli haditechnikai eszközök és korhű egyenruhába öltözött katonák vonultak fel hétfőn a moszkvai Vörös téren.


A képre kattintva galéria nyílik
Fotó: AFP

A Nagy Honvédő Háborúban bevetett haditechnikát kedvelők nagy örömére ismét láthatóak voltak a népnyelvben “Katyusáknak” nevezett BM-13-as rakéta-sorozatvetők, valamint a T34-es tankok, a GAZ-67-esek és még számos idős harci jármű. A különböző csapategységeket és a történelmi eseményt felelevenítő életképeket 7 ezer katona, kadét és számos ifjúsági hagyományőrző csoport mutatta be. A felvonulók között a történelmi esemény még élő résztvevői is ott voltak a Vörös téren.

1941. november 7-én gyakorlatilag a Moszkva védelmére érkezett csapatok, a 20 ezer katona egyenesen a Vörös térről indult a frontra, amely akkor csupán 13 kilométerre volt a fővárostól. Az akkor harcoló veteránok közül negyvenketten, akik 70 évvel ezelőtt még ott masíroztak a frontra menők között, hétfőn katonai dzsipekről integettek a nézőknek. A Rosszija 24 hírtelevíziónak elmondták: a parádé komoly harci cselekedetnek minősült abban az időben, amellyel azt üzenték a támadó német seregeknek, hogy Moszkvát mindenáron megvédik.


Fotó: Reuters

A tribünön 1941. november 7-én Sztálin és az ország vezetése fogadta a katonák üdvözlését, most Szergej Szobjanyin főpolgármester mondott ünnepi beszédet.

November hetedikét másképp és másutt ünnepelte a parlament alsóházában helyet foglaló orosz kommunista párt. Tagjai és támogatói országszerte megemlékeztek az 1917-es forradalomról. Moszkvában a Lenin mauzóleumnál koszorúztak, és a Puskin térről a Bolsojjal szemközti Színháztérre, Marx Károly szobrához vonultak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik