Nagyvilág

Megegyezés a görög egységkormányról

Az új koalíciós kormány feladata az eurózóna mentőcsomagjának ratifikálása a februárra tervezett előrehozott választások előtt.

Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő és Antonisz Szamarasz, az ellenzéki Új Demokrácia vezetője “elvben” megegyezett az új koalíciós kormányról – közölte vasárnap este a görög államfő hivatala. A görög elnöki hivatal közleménye szerint a vezetők hétfőn összeülnek, hogy kijelöljék az új kormányfőt, aki nem Papandreu lesz.

A görög kormány szóvivője később közölte, hogy ha minden a tervek szerint alakul, az új kabinet egy héten belül leteszi a hivatali esküt.

Sajtóértesülések szerint a nemzeti egységkormány feje várhatóan Lukasz Papademosz, az Európai Központi Bank volt alelnöke lesz.

Az új kabinet feladata az október 26-án Brüsszelben elfogadott mentőcsomag ratifikálása lesz, amely nélkül Görögország az államcsődön kívül azt is kockáztatja, hogy elveszíti euróövezeti, sőt európai uniós tagságát, és válságba sodorja az unió közös valutáját.

A görög pénzügyminisztérium közlése szerint a vezető görög parlamenti pártok megállapodtak abban, hogy február 19-én tartanák meg az előre hozott parlamenti választásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik