Nagyvilág

Az atomfegyver előszobájában Irán

Irán megtette a döntő lépéseket az atomfegyver létrehozása felé az ENSZ atomügynöksége szerint – közölte a Washington Post.

Az amerikai lap információi szerint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) olyan hírszerzési információkat kapott, amelyek szerint Irán külföldi szakértőktől kapott segítséggel megtette a döntő lépéseket az atomfegyver létrehozása felé. Az iráni atombombához észak-koreai és pakisztáni atomszakértők nyújtottak segítséget, valamint új részletek kerültek elő egy szovjet fegyverszakértő szerepéről, aki atombombához való, és nehezen kifejleszthető detonátor létrehozásához nyújtott segítséget – írta a Washington Post.

A NAÜ a héten hozza nyilvánosságra jelentését az iráni atomprogramról, amelynek összegzése a Washington Post birtokába került. A lap értesülései szerint a NAÜ-nek adott hírszerzési értesülések megerősítik azokat az aggodalmakat, hogy az iszlám köztársaság 2003 után is folytatta atomfegyver-építési programját. Az új adatok arra utalnak, hogy a program jóval szervezettebb és sikeresebb volt, mint azt eddig gondolták.

Az amerikai hírszerzés korábban azt állította, hogy Teherán 2003-ban leállította a projektet. Még most is azt vallják, hogy az iráni vezetés még nem döntött atombomba építéséről, de igyekeznek minden technikai információt megszerezni, hogy könnyedén meg tudják építeni a fegyvert, ha úgy gondolnak mégis szükség lesz rá – írta az amerikai lap. A NAÜ tisztségviselői szerint Iránnak már elég információja van ahhoz, hogy létrehozzanak egy működőképes atombombát.

Eközben Ahmad Hatámi iráni konzervatív vallási vezető felszólította Amano Jukija NAÜ-igazgatót, hogy ne legyen “önálló akarat nélküli eszköz az Egyesült Államok kezében” Iránnal szemben. Hatámi szerint ha a NAÜ “hazugságokat hoz nyilvánosságra hiteles dokumentumként”, akkor a “maradék jó hírét is elveszti”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik