Nagyvilág

Sikeres mentés egy beomlott kínai bányánál

A felszínre hoztak szombaton 45 bányászt, akik egy közép-kínai bányában rekedtek a járatok beomlás után.

Ritka sikerről számolhatott be élő közvetítésben a kínai állami televízió. A mentőalakulatoknak 45 bányászt sikerült élve kimenteniük egy Honan tartománybeli bányából, amely még csütörtökön omlott be. A szénbányából szombat reggel hozták fel az utolsó bányászt. A járatokban 74 munkás volt a csütörtöki baleset idején. Nyolcan meghaltak, 21 vájárt pedig már korábban sikerült kimenteni.

Szanmenhszia település szénbányájának járatait csütörökön zárta el egy kőomlás, miután egy kis erejű, 2,9-es fokozatú földrengés rázta meg a területet. Azt egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni, hogy a rengésnek köze volt az omláshoz.

2010 áprilisa óta ez a legnagyobb sikeres kínai bányamentési akció: akkor 115 bányászt hoztak a felszínre az ország északi részében nyolcnapos föld alatti fogság után.

Tavaly 2433 bányász halt meg Kínában a hivatalos statisztikák szerint, azaz átlagosan naponta több mint hat. Civilszervezetek szerint azonban ezek a számok vélhetően igencsak alulbecsültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik