Nagyvilág

Józan döntést várnak a görögöktől

Józan, az ország érdekeit szolgáló döntésre szólította fel a görögöket a német pénzügyminiszter.

Wolfgang Schäuble az ARD televízióban sugárzott nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy az euróövezetben maradást részesítik előnyben. Ehhez azonban teljesítenie kell a vállalt kötelezettségeket – hangoztatta a miniszter, emlékeztetve arra, hogy  Görögország a legutóbbi európai uniós csúcstalálkozón erre ígéretet tett.

Az olaszok következhetnek

A csütörtök esti interjúban Schäuble utalt arra, hogy a csúcson született megállapodások világos keretet vázolnak az adósságválságból való kilábalásra. Az Európai Unió, illetve az euróövezeti tagállamok teljesítik vállalásaikat, ha Görögország is ugyanezt teszi – hangoztatta a miniszter -, ellenkező esetben meg kell vizsgálni egy olyan kiút lehetőségét, amely megakadályozza a helyzet súlyosbodását.

A miniszter konkrétan Olaszországra utalt, ugyanakkor cáfolni igyekezett azokat az állításokat, amelyek szerint az olasz gazdaság még a görögnél is súlyosabb helyzetben lenne.

Mellette vagy ellene?

A pénteki német újságok az euróövezeti mentőcsomagról tervezett népszavazás lemondása ellenére meglehetős kételyeiknek adtak hangot a görögországi kibontakozás esélyeit illetően. A lapok úgy vélekedtek, hogy az országban  már az elkövetkező napokban nagykoalíció jöhet létre, emlékeztettek ugyanakkor arra, hogy az eddig ellenzékben lévő konzervatívok korábban határozottan ellenezték a mentőcsomagot. Akárhogy is van, a görögöknek dönteniük kell arról, hogy támogatják-e a mentőcsomagot vagy az euró ellen vannak – írták a lapok.

A Handelsblatt című üzleti és politikai napilap ugyanakkor azt fejtegetette, hogy az euróövezeti térség nem rendelkezik megfelelő válságkezelési mechanizmussal.Több lap arra mutatott rá, hogy a görög válság fejleményei nyomán megdőlt egy több évtizedes tabu, azaz immár nyíltan felvetődött egy ország kilépésének a lehetősége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik