Nagyvilág

Dezertőrök öltek meg kormánykatonákat Szíriában

A kormányerők tizenöt tagját ölték meg az észak-szíriai Hama tartományban dezertőrök két akcióban.

“Dezertőrök egy csoportja a Hama tartománybeli Madikban pokolgépet hozott működésbe a reguláris hadsereg egyik autóbuszának és katonai járművének elhaladásakor, hét katona meghalt” – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. Dezertőrök egy másik csoportja Kaalet al-Madik és Szkailbijé között a biztonsági erők tagjait, illetve a kormányhoz hű milicistákat szállító autóbuszra és járműre támadt, nyolcat megöltek közülük.

A két akciót a “reggeli mészárlásra válaszul” hajtották végre: a Homsz tartománybeli Hulában a damaszkuszi rendszerhez hű fegyveresek csoportja megölt tizenegy munkást – közölte a jogvédő szervezet. Homsz város különböző negyedeiben, ahol hetek óta  katonai műveletek folynak, nyolc civilt lőttek agyon a biztonsági erők.

Szíriában március 15. óta tüntetnek Bassár el-Aszad elnök távozását követelve, a rendszer a kezdetektől erőszakkal torolta meg a megmozdulásokat. Néhány hete a békés utcai tüntetések mellett a hadseregből dezertálók fegyverrel támadnak a katonákra szíriai emberi jogi szervezetek beszámolói szerint.

Szíria közben elfogadta az arab államok tervét, amely a damaszkuszi kormány és az ellenzék közötti párbeszéd megkezdését és a hét hónapja tartó vérontás leállítását célozza – áll az Arab Liga szerdán Kairóban kiadott nyilatkozatában.

Az Arab Liga üdvözli Damaszkusz döntését, egyúttal hangsúlyozza “a tervben szereplő pontok azonnali, pontos és maradéktalan végrehajtásának szükségességét” – hangzik a nyilatkozat. A terv végrehajtását a jövőben felügyelő arab bizottság lesz felelős azért, hogy időről-időre jelentést tegyen az Arab Liga miniszteri tanácsának a megvalósítás állásáról.

A francia hírügynökség birtokába jutott terv értelmében Szíria “fenntartások nélkül” elfogadja, hogy maradéktalanul leállítja a polgári személyek elleni erőszakot, szabadon bocsátja a tüntetések nyomán bebörtönzött személyeket, kiüríti a fegyveres konfliktusokban érintett városokat és övezeteket, és beengedi azokba az Arab Liga szerveit, valamint az arab és a nemzetközi sajtó képviselőit.

A terv előirányozza, hogy egy arab miniszteri bizottság konzultációt folytasson a szíriai kormánnyal és a különböző ellenzéki szervezetekkel egy nemzeti párbeszéd megkezdése érdekében. A szöveg mindazonáltal nem rögzíti e párbeszéd helyszínét. Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje azt akarja, hogy a dialógust Damaszkuszban kezdjék meg, az ellenzék viszont külföldi helyszín mellett kardoskodik.

A Szíriai Nemzeti Tanács szerint a rezsim “az elnyomás fokozásával” reagált az Arab Liga tervére. Az ellenzéki csoportok nagy részét tömörítő szervezet szerdán ismételten felszólította a ligát, hogy függessze fel Szíria tagságát. Szerinte az Aszad-rezsim csak az időt húzza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik