Nagyvilág

A túlsúlyosokra is számít a kínai hadsereg

Könnyített feltételekkel jelentkezhetnek mostantól a kínai hadseregbe a fiatalok.

A hadsereg engedményeket tett az eddigi követelményekhez képest, ami azt jelenti, hogy például a fiatalokat arcukon vagy nyakukon 2 centiméternél kisebb átmérőjű tetoválással már nem fogják ezek miatt kiszűrni.

A ducibb is belefér

A szabványos felső testsúlyhatáránál 25 százalékkal nehezebbek ezentúl ugyancsak esélyesek lehetnek a katonai szolgálatra, s a 15 százalékkal könnyebbeket sem utasítják el a súlyuk miatt. Az előbbieknél tavaly még 20, az utóbbiak esetében 10 százalék volt a lehetséges eltérés mértéke.

A kínai törvényhozás napokkal korábban módosította a katonai szolgálatról szóló törvényt, aminek egyik célja a magasabb képzettségű fiatalok alkalmazása a hadseregben. Ezért azoknak a civil felsőoktatásban részt vevőknek, akik – megszakítva tanulmányaikat – vállalják a katonai szolgálatot, évi 6 ezer jüan (210 ezer forint) további tanulmányi ösztöndíjat folyósítanak.

Startolt a toborzás

A november 8-ig tartó toborzás első napján Pekingben több mint ezer fiatal esett át a kórházi, egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon.

A katonai szolgálatról szóló 1984-es törvény tartalmazza a hadkötelesség fogalmát, de az önként jelentkezők száma miatt érvényesítésével csak kevés esetben éltek. A törvény szerint a 18. életévét betöltött fiatal katonai szolgálatra kötelezhető, kivéve, ha alkalmatlan, fogyatékkal élő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik